Szíria: jöhet a külföldi beavatkozás?

A lehetőséget a katari emír pendítette meg a CBS-nek adott interjújában. Hamad bin Kalifa al-Tani szerint arab katonai egységeknek kellene megfékezniük a szíriai hadsereg vérengzéseit.

Ez az első alkalom, hogy egy arab ország vezető politikai személyisége a katonai beavatkozás lehetőségéről beszélt Szíriával kapcsolatban. Katar uralkodója, Hamad bin Kalifa al-Tani a CBS amerikai televíziócsatornának azt mondta, „katonáknak kell megállítaniuk a vérengzést”, amelyet a Basár Asszad elnök rezsimjének hadserege hónapok óta folytat az ellenzéki tüntetők ellen. Az ENSZ becslése szerint a demonstrációk kezdete, március óta több mint ötezer ember halt meg Szíriában.

A közel-keleti rezsimekkel szemben feltűnően kritikus álláspontjával Katar eddig is kitűnt az arab országok közül: a régióból elsőként csatlakozott a NATO irányításával Líbia ellen indított légi offenzívához, és élére állt azoknak az országoknak is, amelyek bírálták Asszad és a jemeni elnök, Ali Abdullah Száleh ellenzékkel szembeni erőszakos fellépését is.

A közel-keleti történésekre gyakorolt saját befolyásáról Al-Tani egyébként azt mondta, támogatja azokat, akik az igazságért és méltóságért küzdenek. „Ha ez befolyást jelent, azt hiszem, egészséges befolyásról van szó. Az egész világnak támogatnia kell ezt” – szögezte le a katari uralkodó. Az emírt Asszad a maga részéről többször is megvádolta azzal, hogy nyugati érdekek ügynökeként ténykedik az arab világban.

Ezzel párhuzamosan egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió előtt megismételte, hogy az Egyesült Államok szerint Irán segíti az Asszad-rezsimet az ellenzéki tüntetők elleni támadásokban. Amerikai hírszerzési információk szerint Hasem Szoleimani, az Iráni Forradalmi Gárda hírhedt Kudsz kommandójának a parancsnoka január elején Damaszkuszba ment, ami Washington számára azt jelenti, hogy Irán a legmagasabb szintű anyagi és politikai támogatást adja az Asszad-rezsimnek a forradalomközeli helyzet elfojtásához. Szoleimani és egysége már többször is volt az Irán elleni amerikai szankciók célpontja.

Pénteken ellenzéki emberi jogi csoportok szerint 26 ember halt meg Szíria-szerte a dezertőr katonákból álló ellenzéki erő, a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) mellett kiálló demonstrációkon. Csak amióta az Arab Liga megfigyelőcsoportja az országban ténykedik, azaz késő december óta állítólag 400 embert öltek meg a biztonsági erők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.