Szíria: az ENSZ BT elfogadta a vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló határozatot

Péntek este az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta a szír vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló határozatot New Yorkban.

Ez az első, jogilag kötelező érvényű BT-dokumentum Szíriára nézve azóta, jogy 2011 márciusában kitört a forradalom Basár el Aszad elnök rezsimje ellen. A kiszivárogtatott határozattervezetből ismertté vált, hogy a dokumentum arra kötelezi Szíriát, helyezze nemzetközi ellenőrzés alá vegyi fegyvereit, és tegye lehetővé a fegyverszakértők számára a fegyverraktárokhoz való akadálytalan hozzáférést.

A BT-határozat szerint amennyiben Damaszkusz ennek nem tesz eleget, akkor egy új BT-határozatot kell elfogadni ahhoz, hogy az ENSZ Alapokmányának hetedik fejezetével összhangban a nemzetközi közösség akár erő alkalmazásával kikényszerítse a követelések végrehajtását.

Szíriát az augusztus 21-én történt, több mint ezer halálos áldozatot követelő ideggáztámadás miatt az Egyesült Államok megtorló csapaással fenyegette meg, amelyet John Kerry külügyminiszter jelzése szerint az Aszad-rezsim csak azzal kerülhetett el, ha a vegyi arzenálját nemzetközi felügyelet alatt megsemmisítik, az ország pedig csatlakozik a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) és a Vegyifegyver-tilalmi Szerződéshez (CWC) is. Kerry erről egy londoni sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva beszélt, a megjegyzésre pedig az az Oroszország csapott le, amely az Aszad-rezsim szövetségeseként az ENSZ BT-ben eddig az útját állta mindegyik határozattervezetnek, amely elítélte volna Szíriát. Moszkva Kerry sajtótájékoztatója után mindössze egy órával felszólította Damaszkuszt, hogy helyezze nemzetközi felügyelet a vegyi fegyvereket, és lépjen be az OPCW-be. Aszad ebbe bele is ment, Kerry és orosz kollégája, Szergej Lavrov pedig Genfben kétoldalú szerződést írt alá a folyamatról. Az ebben foglalt feltételekhez tartva magát Damaszkusz nemrég kérte a felvételét az OPCW-be és elküldte a szervezetnek a vegyi fegyvereiről készített listát is. A szerződés értelmében a szír vegyi arzenált 2014 közepéig megsemmisítik.

A pénteki BT-határozat elfogadását Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár történelmi győzelemként ünnepelte; szerinte a nemzetközi közösség beváltotta, amit ígért. Hasonlóan nyilatkozott Kerry is, aki azt mondta, a határozat példa arra, hogy a diplomácia a világ „leghitványabb” harci eszközeit is hatástalanítani tudja. Ez az első alkalom, hogy egy BT-határozat minden vegyi fegyverétől megfoszt egy országot – tette hozzáaz amerikai politikus. Vele párhuzamosan üdvözölte a döntést Lavrov is: az orosz külügyminiszter azt mondta, Moszkva kész minden műveletben részst venni, amely Szíriát érinti. (Ez az oroszoknak már csak azért sem ütközne nehézségbe, mert haditengerészeti támaszpontjuk van a földközi-tengeri szír kikötővárosban, Tartuszban.) Lavrov egyúttal figyelmeztetett, hogy a felelősség nem csak az Aszad-rezsim vállán nyugszik, az ellene harcoló ellenzéknek is együtt kelel működnie. Moszkva szerint Szíriában az ellenzék is vetett már be vegyi fegyvert a két és fél éve tartó polgárháború során, de korábban beszélt erről egy ENSZ-bizottság tagjaként Carla del Ponte volt ICTY-főügyész is.

Csütörtökön újra elutazott Szíriába az ENSZ-vegyifegyver-szakértőinek az a csoportja, amely a svéd Ake Sellstrom vezetésével ezúttal az agusztus 21. után történt állítólagos ideggáztámadásokat vizsgálja ki. A csoport hétfőn fejezi be a terepmunkát; az „átfogónak” ígért jelentést Sellstromék október közepén teszik le az asztalra. Ahogy egyébként az augusztus 21-rő lszóló ENSZ-jelentés, úgy a mostani BT-határozat sem nevezi meg az ideggáztámadás felelősét. Az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak szerint ez egyértelműen az Aszad-rezsim, amit azonban Oroszország vitat.

Szíriának mintegy ezer tonnányi vegyi fegyvere van – az egyik legnagyobb ilyen készlet a világon. Az még soha nem fordult elő, hogy az ENSZ egy polgárháború közepén vegyi fegyvereket semmisít meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.