Szíria: Amerika bojkottal sújtaná az orosz hadiipart?

A szíriai rendezést és Bassár el-Aszad elnök sorsát illetően a G20 mexikói csúcstalálkozóját követően is megmaradtak az alapvető ellentétek Washington, illetve a Damaszkusz fő szövetségeseinek számító Moszkva és Peking között.

A szíriai rendezést és Bassár el-Aszad elnök sorsát illetően a G20 mexikói csúcstalálkozóját követően is megmaradtak az alapvető ellentétek Washington, illetve a Damaszkusz fő szövetségeseinek számító Moszkva és Peking között. A találkozót lezáró sajtóértekezleten Barack Obama amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a válság felszámolására tett „intenzív erőfeszítések” ellenére nem történt áttörés. Sem Putyin, sem Hu Jintao kínai elnök nem adta áldását semmilyen kormányváltó elképzeléshez Szíriában. Obama viszont a közös sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a közel-keleti országban Washington szerint elképzelhetetlen olyan átmenet, amely Aszad hatalmon maradásával számol.

David Cameron brit kormányfő szerint Moszkva már valójában megváltoztatta álláspontját Szíriát illetően, ezt azonban Putyin a sajtótájékoztatón kapásból cáfolta, hangoztatva, hogy a jelenlegi államfő távozását „nem az egész szíriai nép akarja”.

Washington eközben állítólag azt fontolgatja, hogy szankciókat léptet életbe az orosz hadiipari cégek ellen, miután felmerült a gyanú, hogy egy orosz kezelésben lévő teherhajó katonai helikoptereket szállít Szíriának. A Kommerszant orosz napilap értesülései szerint az érintett orosz cégek számláinak vezetésétől is eltilthatják az amerikai bankokat,  republikánus szenátorok pedig azt is kezdeményezték, hogy Washington mondja fel szerződését az orosz Roszoboronekszporttal. (Az állami cég a szerződés értelmében helikoptereket szállít a NATO felügyelete mellett kialakítandó afgán hadseregnek.) Néhány napja Leon Panetta amerikai védelmi miniszter még azt mondta, hogy a Fehér Ház nem akar szerződést bontani.

Moszkva visszautasítja a tiltott szíriai fegyverszállítás vádját. Érvényes szerződései légvédelmi rendszerekre vonatkoznak, helikopterekre nem, és nincs is érvényes nemzetközi fegyverembargó Szíriával szemben. A szankciók esetén Moszkva ellenlépésre kész – tudatta a Kommerszant Kremlhez közeli forrása. Ez többek között a NATO afganisztáni akcióit segítő logisztikai háttértámogatás megvonását is jelentheti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.