Szíria: a rezsimet csak a leszámolás érdekli

A harcoknak több mint egytucatnyi halálos áldozatuk van. A Vöröskereszt napi kétórás fegyverszünetet szeretne, hogy az összes sebesültet kihozzák Homszból.

A fegyverszünetet sürgető nemzetközi erőfeszítések ellenére a szíriai rezsim szombaton folytatta a leszámolást Basár el-Aszad elnök ellenfeleivel szemben, áldozatuk van.

A kormánycsapatok Hama tartományban 11 embert öltek meg, a hetek óta ostromlott Homszban, az ellenzék fellegvárában pedig négyen veszítették életüket a város Haldíje negyedében a biztonsági erők lövéseitől - tájékoztatták ellenzéki aktivisták a német hírügynökséget.

A vöröskeresztnek közben sikerült kihoznia az első sebesülteket, továbbá nőket és gyerekeket Homszból. Mint a vöröskereszt egyik aktivistája az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak elmondta, egyelőre 7 sebesültet, valamint 20 nőt és gyereket sikerült biztonságba helyezni. Szavai szerint a városban egyre rosszabb a helyzet, és a sebesülteknek egyre több segítségre van szükségük.

A szíriai vörös félhold és a vöröskereszt mentőautóoszlopa péntek délután lépett be Homsz Bába-Amr városrészébe, ahonnan sebesülteket és nőket, gyerekeket menekített ki. Az akció idején nem volt fegyverszünet.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága azt szeretné elérni, hogy Homszban naponta kétórás fegyverszünetet tartsanak, amely alatt a rászorultakat el tudná látni. Egy vöröskeresztes forrás szerint a szervezet ismét tárgyalásokat kezdett e célból a szíriai kormány és az ellenzék képviselőivel. Végső célja az, hogy az ostromlott Bab Amro negyedből az összes sebesültet kihozzhassa.

A Szíria Barátai nevű, mintegy 70 országot és hét nemzetközi szervezetet tömörítő országcsoport Tuniszban tartott első ülésén, pénteken az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a szíriai kormányt, és szankciókat is kilátásba helyezett, hogy növelje a Damaszkuszra nehezedő nyomást. Aszadot felszólították, hogy vonuljon száműzetésbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.