Bár egységet kellene mutatnia, csak mélyült a szír ellenzék válsága hétfőre, amikor az Európai Unió külügyminiszteri csúcsán arról lesz szó, hogy esetleg lazítsanak a Szíriával szemben hatályban lévő fegyverembargón. Az ellenzék ernyőszervezete, a Szíriai Nemzeti Koalíció szombaton és vasárnap Isztambulban ült össze, ám a tanácskozáson gyorsan kiderült, hogy a kompromisszumkészség is hiányzik az egységhez. Ennek volt a jele legalábbis, hogy a hatvanfős testületben a hétfő hajnalig tartó tárgyalások után végül csak öt helyet ajánlottak fel annak a liberális tömörülésnek, amely a konzervatív többséget lett volna hivatott ellensúlyozni valamelyest a szervezetben.

Eredetileg 25 hely volt a tárgyalási alap. Aztán ebből lett 22, aztán 18, aztán 15 és végül öt. „Kétlem, hogy így együtt akarnánk működni. A legjobbakat mindenkinek” – nyilatkozta érezhető ingerültséggel Michel Kilo, a liberális tömörülés vezetője. Kilo és a mögötte álló csoport kivonulása azt jelenti, hogy a Szíriai Nemzeti Koalíció marad a konzervatívok, a katari támogatással hatalomra jutott elnök, Musztafa al-Szabbagh és a Muzulmán Testvériség befolyása alatt. Ez Nyugaton nem túlságosan jó hír, főleg az EU hétfői külügyminiszteri csúcsa és az előtt a nagyszabásúnak szánt konferencia előtt, amelyre Oroszország és az Egyesült Államok nemrég közösen tett javaslatot.

A külügyminiszteri csúcs fő kérdése, hajlandó-e lazítani az EU a Szíriával szemben hatályban lévő fegyverembargón, és fegyverszállítmányokat küldeni az egyre több vereséget szenvedő felkelőknek. A britek és a franciák ezt szeretnék, Németország és más tagországok azonban húzódoznak tőle. Amíg ugyanis Vlagyimir Putyin elnök Oroszországa fegyverekkel is támogatja Bassár el-Aszad szír elnök rezsimjét, lehet attól tartani, hogy ha adnának is fegyvereket az ellenzéknek, azok villámgyorsan a közel-keleti országban egyre többen lévő szélsőségesek kezében kötnének ki. Ettől valóban lehet tartani: az al-Kaidának hűségesküt fogadó szervezet, az al-Nuszra Front egyre többet hasít ki magának az ország területéből, és van hadúr, aki kormánykatona szívének kivágásával és megevésével hallat magáról. Valószínűleg ezért, hogy még az Egyesült Államok sem döntött a fegyverszállítmányokról, annak ellenére, hogy az Aszad-rezsim többé-kevésbé megbízható információk szerint már rég átlépte a híres-hírhedt „vörös vonalat”, és vegyi fegyvereket vetett be a felkelők ellen.

Hétfőn Párizsban John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is összeül megtárgyalni, mikor rendezzék meg az ígért genfi konferenciát, Kilo és a liberális tömörülés a csalódott bejelentéstől függetlenül még gondolkodik azon, hogyan vehetne részt a Szíriai Nemzeti Koalíció munkájában, amelynek szóvivője nem zárkózott el az együttműködéstől. A háttérben folyik a regionális diplomáciai háború is: amíg a libanoni síita Hezbollah – és rajta keresztül Irán – Aszad oldalán harcol a felkelők ellen, Szaúd-Arábia több befolyást szeretne a szunnita ellenzék köreiben. Katar hajlandó is némi befolyás átadására, legalábbis van megállapodás arról, hogy Rijád álljon annak a kezdeményezésnek az élére, amely az Öböl-országokkal finanszíroztatna egy ideiglenes szíriai ellenzéki kormányt. Ennek érdekében a szaúdiak már próbáltak nyomást gyakorolni Szabbaghra, hogy ha kell, bővítse ki a koalíció 60 fős testületét, hogy a liberálisoknak több hely juthasson, de a szervezet elnöke erre nem hajlandó. „Szabbaghnak a katariak megmondták, hogy a szaúdiak a testvéreink, de ő először és mindenekfelett szíriai, és számára a nemzeti érdek az első” – magyarázta a húzódozást az elnök egyik névtelenséget kérő munkatársa. Az isztambuli konferenciát az ellentétek tisztázására két nappal meghosszabbították.

Aki ebből a helyzetből profitál, az nyilván Aszad és a rezsim, amelynek hadserege több nagy győzelmet aratott mostanában, a hadserege most például Kuszajrt, azt a libanoni határvárost ostromolja, amely kulcsjelentőségű az ellenzéki erők mozgása szempontjából. Maga az elnök nemrég az argentin lapnak, a Clarínnak adott interjút, amelyben jelezte, ő ugyan asztalhoz ülne az ellenzékkel, csak az a baj, hogy érdemi tárgyalásokat folytatni nincs kivel: nem tucatnyi, hanem több száz szervezet van, és nincs az a tekintély, aki megakadályozhatná, hogy mindegyik menjen a saját feje után.

Szíriában 2011 márciusában tört ki a forradalom. Azóta a harcokban és más erőszakcselekményekben ENSZ-becslések szerint nyolcvanezren haltak meg.