Színvallásra kérik a román elnököt a kisebbségi jogokról

Nyilvános állásfoglalásra kérte Klaus Johannis román államfőt az ActiveWatch emberi jogvédő szervezet a kisebbségi jogok és a vonatkozó nemzetközi szerződések alkalmazásával kapcsolatban, miután az elnöki hivatal visszavont honlapjáról egy dokumentumot, amely elismerte, hogy Romániában korántsem ideális a helyzet a kisebbségi jogok tekintetében.

„Felszólítjuk Klaus Johannis román elnököt, hogy a kételyek eloszlatása érdekében a nyilvánosság előtt tisztázza álláspontját a kisebbségi jogokra vonatkozó, Románia által aláírt nemzetközi szerződések és egyezmények alkalmazásával kapcsolatban” – áll az ActiveWatch hétfői közleményében.

Az említett dokumentum az elnöknek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusához intézett üzenetét tartalmazta. Ebben Johannis egyebek mellett azt állította: „a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában”.

Az április 17-i kongresszuson az elnök egyik tanácsosa az üzenet rövidített változatát olvasta fel, amely egyetlen szóval sem említi a kisebbségi jogokat. Időközben az elnöki hivatal honlapján egy lényegesen hosszabb üdvözlő beszéd volt olvasható, amelyet több sajtótermék is teljes terjedelmében közölt, mielőtt – a kongresszus után két nappal – kicserélték a rövidebb, semleges üzenettel.

A sajtó lankadni nem akaró érdeklődésére reagálva 23-án az elnöki hivatal „pontosítást” adott ki, amelyben leszögezte: Klaus Johannis üzenetét az RDMSZ 12. kongresszusán Laurentiu Stefan elnöki tanácsos az elnöki hivatal hivatalos weboldalán fellelhető formában tolmácsolta, és „egyetlen más variáns sem tekinthető autentikusnak”.

Az ActiveWatch közleményében emlékeztette az elnököt, hogy az Európa Tanács (ET) emberi jogi szerve, a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság 2014-es országjelentésében több problémát is felsorolt Romániával kapcsolatban. Felkérte például a bukaresti törvényhozást, hogy módosítsa törvénykezését, mindenekelőtt fogadja el a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt, illetve szüntesse meg a nemzeti szimbólumok használatának tiltását.

Szintén az ET szintjén elfogadott jelentés világított rá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája meglehetősen foghíjas alkalmazására. A dokumentum következtetéseiben az olvasható, hogy Romániában nem tartják tiszteletben maradéktalanul a kisebbségek nyelvi jogait, és a román állam nem tesz elegendő erőfeszítést a kulturális és etnikai diverzitás megőrzésére, idézte fel az ActiveWatch.

A szervezet egyúttal emlékeztette az államfőt, hogy „éppen ezekben a napokban, Marosvásárhelyen a helyi hatóságok visszaélésszerűen lépnek fel a polgárok ellen, és 30-50 ezer lejes (2,1–3,5 millió forintos) bírsággal fenyegetik őket”, ha nem távolítják el a házukra felszerelt kétnyelvű utcanévtáblákat.

„Ebben a kontextusban nyugtalanító, ha az elnöki hivatal visszavonja a kisebbségi jogokra vonatkozó, 'nem autentikusnak' nevezett közleményét” – mutatott rá az emberi jogi szervezet. Azt is kérte az elnöktől, hogy vegye komolyan az alkotmány által ráruházott közvetítői szerepet, és járjon közben a többség és a kisebbségek közötti valós párbeszéd érdekében, hogy – amint a visszavont üzenetben írta – „elejét vegye a szűk választási érdekektől vezérelt, sztereotípiáktól hemzsegő diskurzusnak, ami gyakran jellemző, ha a nyilvánosságban terítékre kerül az autonómia”.

Az RMDSZ korábban javasolta a német származású elnöknek, hogy közvetítsen egy etnikai paktum érdekében az oktatással és a hadsereggel kapcsolatos nemzeti konszenzus mintájára. Az elképzelés szerint a parlamenti pártok aláírásukkal vállalnák, hogy nem kezdeményeznek vagy támogatnak olyan intézkedést, amely csorbítaná a kisebbségi jogokat. Az elnök három hónapja nem válaszolt a felvetésre, a Népszabadság megkeresésére közölt indoklás szerint azért, mert az RMDSZ rosszkor hozakodott elő vele, amikor a tematika nem szerepelt a napirenden.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.