Szinte semmiért áll bukás elé a cseh kormány

Petr Necas miniszterelnök bizalmi szavazással köti össze az új áfaemelésről szóló voksolást. Szakértők figyelmeztetnek, hogy tavaly ugyan tízről tizennégyre emelték az áfa alsó határát, ám az ebből származó bevételek messze elmaradtak a várttól.

Leszavazták a cseh kabinet indítványát szerda este a prágai alsóházban, miután hat prágai kormánypárti képviselő is az ellenzékiekkel együtt voksolt az újabb áfaemelés ellen. A tervezetet csupán 94 honatya támogatta, az elfogadásához legalább 101 „igen“-re lett volna szükség. Petr Necas miniszterelnök a kudarc után közölte, hogy kabinetje már csütörtökön megtárgyalja a kialakult helyzetet, igyekszik jobb belátásra bírni az általa vezetett Polgári Demokrata Párt (ODS) hat – megfogalmazása szerint rebellis – képviselőjét, majd mindenképpen újra beterjeszti az indítványt. De az újabb voksolást már a kormánya iránti bizalmi szavazással köti össze. – A  tervezett adóemelések a kabinet konszolidációs intézkedéseinek fontos láncszemei, ezért ragaszkodom a jóváhagyáshoz. Tenisznyelven szólva, következik a második adogatás – nyilatkozta. Egyébként a megszorítócsomagot az alsóház már egyszer jóváhagyta, ám a szenátus az elmúlt hónapban leszavazta, ezért került sor ma az újabb voksolásra.  Az ellenzéki képviselők szerdai felszólalásaikban rámutattak, hogy öt éven belül harmadszor kívánja a jobboldali kormány emelni az adókat, de ezek az intézkedések egyszer sem hozták meg a várt eredményt, viszont mindig áremelésekkel jártak. Václav Klaus államfő hétfőn valóságos gazdasági öngyilkosságnak, fatális ballépésnek minősítette a kormány tervezetét.

A Necas-kormány a megszorítócsomag részeként jövő évtől egy százalékponttal, tizenöt, illetve huszonegy százalékra kívánja emelni az általános forgalmi adót. Bevezetik az úgynevezett milliomosadót is, amely alapján azok a személyek, akiknek a havi jövedelme meghaladja a százezer koronát (hozzávetőleg 1,1 millió forint), a tizenkilenc százalékos szja-n kívül további hét százalékot fizetnek majd a megállapított határ feletti összegből. Ezenkívül az ingatlaneladásokat is adó terheli majd, s több kedvezményt megszüntetnek. Cseh szakértők arra figyelmeztetnek, hogy tavaly tízről tizennégyre emelték az áfa alsó határát, ám az ebből származó bevételek messze elmaradtak a várttól, mert a lakosság kevesebbet vásárolt, sokan pedig Lengyelországban szerezték be az olcsóbb árukat. Ezúttal sem lesz másképp – vélekednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.