Színésznő az Első Szerető

Több mint ötven filmben szerepelt, de a női magazinok nem ezért rajongtak érte. Számukra Julie Gayet testesítette meg a modern, bűbájos és intellektuális, politikailag is aktív anyát, aki egyedül neveli gyermekeit. Mostantól hozzá lehet tenni, hogy a Romy Schneider díjjal kitüntetett francia filmszínésznő arról is ismert, hogy intim viszonyt tart fent Francois Hollande francia államfővel.

Bár Párizsban már hónapok óta keringenek pletykák arról, hogy az Hollande elnökválasztási kampányát támogató, 41 esztendős Gayet és a nála tizennyolc évvel idősebb szocialista politikus között több van, mint barátság, a leleplezéssel a Closer nevű pletykamagazin állt elő. A lap hétoldalas, fotókkal dúsan illusztrált sztorival tálalta, hogy a pár Párizs szívében, az Élysée-palotához közeli lakásban tart fent szerelmi fészket. „Az elnök titkos szerelme” szalagcímmel közölt cikk szerint a légyottokra külön érkeznek. Hollande általában motorral, igaz, a robogót nem ő, hanem feltehetőleg az egyik testőre vezeti. Egy biztonsági ember pedig reggelente friss, ropogós croissant-okkal lepi meg az elnököt és a színésznőt.

A Closer cikkéből botrány lett, de egyáltalán nem olyan, mintha egy amerikai elnökről vagy brit miniszterelnökről derült volna ki a félrelépése. Senki sem vádolja erkölcstelen életmóddal Hollande-ot és senki sem követeli, hogy az affér miatt mondjon le, mert méltatlanná vált az államfői posztra. A francia sajtó sem kapta fel az ügyet, a csend éles ellentétben áll azzal a felhajtással, amikor 1998 elején kiderült, hogy Bill Clinton amerikai elnöknek 1995–1997 között szexuális kapcsolata volt Monica Lewinsky fehér házi gyakornokkal.

Hollande ugyanis eddig egy percig sem tagadta a viszonyt, viszont ellenlépéseket, a többi között jogi lépéseket helyezett kilátásba a Closerrel szemben. Pénteken kiadott, sokak által személyes állásfoglalásnak tekintett  közleményében azt hangoztatta, hogy álláspontja szerint a pletykamagazin súlyosan megsértette a privátszférájához való jogát. – Mint minden állampolgárnak, nekem is van magánéletem, s ahogy más magánélete, úgy az enyém is sérthetetlen – idézte az AFP a „lebuktatott” államfőt.

A Closert vezető szerkesztőként irányító Laurence Pieau azzal védekezett: ők nem tettek semmi rosszat. Normális emberként ábrázolták a köztársasági elnököt, de felhívták a figyelmet arra, hogy a testőrrel motorozó politikus milyen komoly biztonsági kockázatnak van kitéve.

Franciaországban a magánszféra védelmét szigorú törvények biztosítják. Hollande több elődjét e jogszabályi környezet óvta meg attól, hogy a sajtó kiteregesse nőügyeiket, amiket egyébként Párizs-szerte beszéltek. A néhai Francois Mitterrand például hosszú ideig titkolni tudta, hogy szeretőjétől lánya született. Jacques Chiracról pedig köztudott volt szoknyabolondsága, de a bulvársajtó csak addig merészkedett, hogy megpendítse: milyen szerencsés, hogy közelről rajonghat a szép olasz filmszínésznőért, Claudia Cardinaléért. A teljes képhez tartozik, hogy a francia közvélemény nem ítéli el a házasságtöréseket. A politikusok nő- vagy férfiügyeit a nyugat-európai országban természetes, az élettel velejáró dolognak tekintik.

Az első pillantásra nem épp szívtiprónak látszó Hollande számára nem a szép Gayet az első félrelépés. Jelenlegi élettársa, Valérie Trierweiler is akkor lett a szeretője, amikor még együtt élt Ségolene Royallal. Azzal az attraktív szocialista politikusnővel, akitől az élettársi kapcsolatukban négy gyermekük, két lányuk és két fiuk született, s aki 2007-ben az Élysée-palotáért folytatott küzdelemben alulmaradt a konzervatív Nicolas Sarkozyvel szemben. Sarkozy egyébként alig fél évvel köztársasági elnökké választása után elvált az őt egy másik férfi miatt jóval korábban elhagyó feleségétől. Majd 2008 elején a politika és a glamour uniójának jegyében elvette Carla Bruni fotómodellt, énekes- és színésznőt.

Az, hogy a szókimondásáról híres Trierweiler mit szól párja szerelmi afférjához, egyelőre nem tudni. Julie Gayet kérésének viszont a Closer eleget tesz, s leveszi az internetről a leleplező cikket, valamint az illusztrációként szolgáló lesipuskás fotókat. A színésznő tavaly tavasszal már panasszal élt egyes weboldalak ellen, amelyek beszámoltak a Hollande-hoz fűződő intim viszonyáról.

A pletykalap számára a közlés mindenesetre megérte: az 1,50 euróért árusított magazinból 600 ezer példány kelt el, a honlapot pedig több mint tízmillióan keresték fel – írta a Le Figaro. Azt nem közölték, hogy hányan töltötték le a Closer 0,99 euróért kínált és szenzációként beharangozott elektronikus változatát. A történet és a paparazzo-fotók a világhálón tovább élnek: ezek terjedését nehéz megállítani. Igaz, Franciaországban egy vállrándítással intézik el, hogy a rendkívül népszerűtlen köztársasági elnök az „Első Élettársnak” nevezett Trierweiler mellett az „Első Szeretőnél” próbál vigaszt és megértést találni.   

Julie Gayet. Az elnök nem tagad, a közvélemény nem háborodik fel
Actress Julie Gayet arrives for the screening of "Robin Hood" by director Ridley Scott and for the opening ceremony of the 63rd Cannes Film Festival May 12, 2010. Nineteen films compete for the prestigious Palme d'Or which will be awarded on May 23. REUTERS/Jean-Paul Pelissier (FRANCE - Tags: ENTERTAINMENT) - RTR2DSND
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.