Szijjártó Prágában is Brüsszel bevándorláspolitikáját bírálta

A britek kiválása nem állítja meg az Európai Unió további fejlődését, ha a kialakult helyzetre a megmaradt tagországok megfelelő választ adnak - foglalta össze Lubomír Zaorálek a visegrádi négyek külügyminisztereinek, valamint a német és a francia diplomácia vezetőinek álláspontját, amelyről hétfő délelőtti prágai tanácskozásukon egyeztettek.

A vendéglátó cseh külügyér azt mondta: „Nagy hiba lenne azt színlelni, hogy semmi sem történt. A Brexit után kialakult helyzet következményeiről, valamint az unió jövőjéről mind a huszonhét tagország vezetőinek tárgyalni kell. Kulcsfontosságú kérdésnek tartjuk a Nagy-Britanniával való új kapcsolatunk mielőbbi kimunkálását. Ezután is olyan barátként tartjuk számon a távozó államot, amelyre szükségünk van, miként neki is ránk."

Szlovák kollégája, Miroslav Lajcák bejelentette, hogy Szlovákia - amely e hét végén átveszi az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét - júliusban valamennyi tagország külügyminisztereinek részvételével tanácskozást szervez a Brexit utáni időszerű kérdésekről.

Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva a Brexit legfontosabb tanulságának nevezte, hogy Brüsszel bevándorláspolitikája veszélybe sodorja Európa egységét, ezért azzal véglegesen le kell számolni - vélekedett a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.