Szijjártó: Mondvacsinált ürügyekkel gáncsoskodnak Brüsszelben

Pozsonyban kezdi a bemelegítést az újdonsült külügyminiszter, de nem nagyon hűlnek a forró témák.
Szijjártó Péter és Miroslav Lajcák - kerülgetik a forró kását. (Fotó: Angyal Sándor)
Szijjártó Péter és Miroslav Lajcák - kerülgetik a forró kását. (Fotó: Angyal Sándor)

Bemutatkozó látogatásra érkezett kedd délután Pozsonyba Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki Miroslav Lajcákkal, a szlovák diplomácia vezetőjével tárgyalt. Első külföldi útjaként Szijjártó elmondása szerint azért választotta Szlovákiát, mert északi szomszédunkat egyik legfontosabb stratégiai partnerünknek tartja.

Közös sajtótájékoztatójukon mindketten hangsúlyozták, hogy "kiválóak a két szomszédos ország gazdasági kapcsolatai, ezeket tovább kívánják gyarapítani". Konkrét példaként a magyar tárcavezető a két államot összekötő gázvezetékrendszert említette, amely a próbaüzem után valószínűleg a jövő év elejétől működik majd.

A határ menti régiók együttműködése érdekében megkétszerezik a jelenlegi átkelők számát, a magyar kormány pedig mielőbb befejezi a Miskolctól a határig vezető autópálya építését, így a megyeszékhely és Kassa között lényegesen javul és gyorsul a közúti közlekedés.

Összehangolják a két ország illetékes befektető ügynökségeinek terveit és tevékenységét is, hogy a határ mindkét oldalán évente háromezer új munkahely létesülhessen – jelentette be Szijjártó Péter. Kérdésekre válaszolva közölte azt is, hogy olyan témák is napirendre kerültek, amelyekről eltérő a két kormány álláspontja.

– További sikertörténetekre törekszünk. Ezek alapján az úgynevezett forró témákról is az elmozdulás és a nézetek közeledésének reményében tárgyalhatunk – szögezte le a magyar miniszter. Szlovák kollégája hozzátette: "Nincs miért rohannunk, senki sem sietteti a tárgyalásokat, ráadásul a strasbourgi emberjogi bíróság már megállapította, hogy a magyar fél által kifogásolt szlovák állampolgársági törvény nem ellentétes az uniós rendelkezésekkel és értékrenddel".

Szlovák újságírók megkérdezték Szijjártó Pétertől, vajon a budapesti kabinet nem tartja-e egyértelmű figyelmeztetésnek mindazt, ami Navracsis Tibor uniós biztosjelölttel Brüsszelben történt. – A magyar kormány olyan jelöltet nevezett meg, akinek a szakmai hozzáértését senki sem kérdőjelezte meg. Bizonyos uniós körök önleleplezést mutattak be, melynek során mondvacsinált ürügyekkel gáncsoskodnak – hangzott a válasz. Lapunknak arra a kérdésére, hogy a gyakori fogadkozások ellenére miért késnek a Révkomáromot Komárommal összekötő új Duna-híd előkészületi munkálatai, s vajon miért nem épülnek immár három éve újabb Ipoly-hidak, a tárcavezető így felelt: – Az Ipoly-hidak ügyében mi készek vagyunk a további legszorosabb együttműködésre, szlovák oldalról is adott a kormány jóindulata, a labda most a Nyitra megyei elöljáróknál pattog, nekik kell mielőbb meghozni a szükséges intézkedéseket. A komáromi híd ügyében pedig a szlovák féllel közös pályázatot adtunk be az Európai Unióhoz a Connecting Europe Facility keretére. Amint megszületik a döntés, megkezdődhetnek a munkálatok – közölte munkatársunkkal a miniszter.

Szijjártó Pétert fogadta Robert Fico kormányfő is, kora este pedig a Magyar Közösség Pártjának pozsonyi székházába látogat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.