Szijjártó Péter gazdasági együttműködésről tárgyalt a szerb elnökkel

A Magyarország és Szerbia közötti együttműködés jelentősen javult az utóbbi időszakban, aminek ékes bizonyítéka a két ország közötti tavalyi rekordmértékű kereskedelmi árucsere – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Tomislav Nikolic szerb elnök csütörtökön Belgrádban. 
A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, az elnöki hivatal közleménye szerint elhangzott, hogy a két ország infrastrukturális összeköttetésén javítani kell, és ebben jelentős szerepe lesz a fővárosokat összekötő gyorsvasútnak, valamint újabb határátkelők megnyitásának.

Tomislav Nikolic megismételte, hogy Szerbia minél hamarabb szeretne az Európai Unió teljes jogú tagjává válni. Szijjártó Péter közölte, hogy Budapest támogatja Belgrád európai integrációs törekvéseit, és Magyarország úgy véli, az EU-nak fel kell gyorsítania a bővítési folyamatot. Budapest ezért is kiemelten fontosnak tartja a régió országai közötti jó kapcsolatokat.

A két politikus egyetértett abban, hogy a Szerbiában élő magyar közösség fontos kapocs a két ország között.

Szijjártó Péter tárgyalt Aleksandar Vucic miniszterelnökkel, délután pedig a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülésén, valamint magyar-szerb üzleti fórumon vesz részt. A politikus pénteken Ivica Dacic külügyminiszterrel tárgyal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.