Szijjártó már tudja, mi lesz az Iszlám Állam legyőzése után

Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdődik meg a magyar katonai kontingens kitelepülése az iraki Erbílbe, és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn telefonon az MTI-nek bagdadi tárgyalásait követően.

A külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az Irakba induló magyar kontingens hat összekötő tisztből, 110 szolgálatot teljesítő katonából, valamint a rotáció biztosítása érdekében Magyarországon készenlétben álló 27 katonából áll.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam legyőzése utáni újjáépítési időszakról is tárgyalt Bagdadban. Ezzel kapcsolatban elmondta, a két ország még az idén gazdasági együttműködési megállapodást írhat alá.

Az MTI jelentése nem tér ki rá, hogy az Iszlám Állam jelenleg is Irak területének mintegy ötödét tartja uralma alatt, és egyelőre kevés jel mutat arra, hogy a közeli jövőben legyőznék a több tízezres – egyes források szerint kétszázezres – létszámú terrorista hadsereget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.