Szijjártó is kampányolt egy sort a Brexit ellen

Orbán Viktor után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is az Egyesült Királyság uniós tagsága mellett érvelt hétfőn. 

Az Európai Unió és Magyarország érdeke megegyezik abban, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagországok külügyminisztereinek luxemburgi tanácskozása előtt hétfőn, az MTI-nek telefonon nyilatkozva. 

Szijjártó Péter elmondta: Nagy-Britannia kilépése az Európai Uniót gazdaságilag és politikailag is rendkívüli módon meggyengítené, hiszen a szigetország Európa második, a világ ötödik legnagyobb és legerősebb gazdasága.

„Az Európa jövőjéről folytatott uniós vita során a britek számos olyan gondolatot képviselnek, amelyek, ha nem jelennek meg hangsúlyosan, akkor a vita Magyarország szempontjából rossz irányt fog venni" – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar és a brit álláspontok megegyeznek például abban, hogy a nemzeti parlamentek szerepét erősíteni kell. Az uniót érő válságok is azt a tanulságot hozták magukkal, hogy a fontos és gyors döntések meghozatalához szükséges tudás alapvetően nemzetállami szinten van jelen – hangsúlyozta.

Ezt mutatja, hogy tagállamokat és a tagállami döntéshozatali jogosultságokat meg kell erősíteni, mivel ha újabb és erősebb döntési jogokat helyzenénk Brüsszel szintjére, az ellentétes lenne úgy az Európai Unió, mint Magyarország érdekeivel – szögezte le.

Mivel ezt az álláspontot Nagy-Britannia képviseli leghangsúlyosabban, Magyarországnak az az érdeke, hogy a britek az unió belül maradjanak.

Ez indokolja a brit uniós tagságot támogató magyar kormányzati hirdetés megjelenését a Daily Mail című konzervatív napilapban – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.