Szijjártó beszólt az ENSZ-főtitkárnak is, és ki tudja, hol áll meg

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Ban Ki Mun nyilatkozata a magyarországi helyzetről „bizarr és felháborító”, az ENSZ-főtitkár „nem a valós tények” alapján foglalt állást.
Szijjártó szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményben arra reagált, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy szerdai New York-i sajtótájékoztatón kijelentette: „Sokkolt az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak, ez elfogadhatatlan. Minden országnak vannak belső problémái, de ez esetben háború és üldöztetés elől menekülő emberekről van szó, és együttérzőnek kell lennünk”.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdai közleménye szerint Szijjártó mindezzel kapcsolatban kiemelte: agresszív bevándorlók támadtak magyar rendőrökre, akik közül tizennégyen megsérültek. „A rendőrök pajzsaikkal védték azt az anyát és egyéves gyermekét, akiket az agresszív tömeg magával sodort. Sajnálom, hogy az ENSZ főtitkára nem a valós tények alapján foglalt állást” – fogalmazott a miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.