Szijjártó berendelte a görög nagykövetet, és visszaszólt az olasz külügyminiszternek

A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőre berendelte Görögország budapesti nagykövetét a görög belügyminiszternek egy svéd lapnak adott interjújával kapcsolatban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi miniszter az MTI-hez szombaton eljuttatott tájékoztatásában úgy fogalmazott, a görög belügyminiszter a csillagokat is lehazudta az égről, amikor arról beszélt, hogy Görögország megvédi a határait.

"Ha ez így van, akkor hogy jöhetett az idén több mint 202 ezer illegális bevándorló Magyarországra?!" – kérdezi a tárcavezető, aki szerint "jó lenne, ha a görög kormány nem nézné hülyének az európai embereket, hanem érdemi lépéseket tenne határának megvédése és a bevándorlók regisztrációja érdekében".

Szijjártó Péter emellett Gentiloni olasz külügyminiszternek az osztrák Der Standardnak adott nyilatkozatára is reagált.
A magyar külügyminiszter szerint "Olaszország a bevándorlási hullám egyik frontországa, így az olasz külügyminiszter jobban tenné, ha arra figyelne, hogy az országa minden uniós előírást betartson, ahogy Magyarország betart".

"Szívesen hallottuk volna az olasz külügyminiszter véleményét a magyar rendőrök elleni brutális és szervezett támadásról, valamint arról is, hogy Horvátország az európai szabályokra fittyet hányva regisztráció nélkül továbbküldi a bevándorlókat Magyarország felé" - tette hozzá Szijjártó Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.