Szigetvita: kínai gép a japán légtérben

Japán azzal vádolja Kínát, hogy megsértette légterét, miután egy kínai gép túl közel repült a vitatott hovatartozású Kelet-kínai-tengerben fekvő szigetekhez.

A vadászgépek azonnal felszálltak, mikor észlelték a kínai gépet, és Japán már be is nyújtotta tiltakozását Pekingben, közölte Osamu Fujimura kormányszóvivő, aki „rendkívül sajnálatosnak” nevezte az ügyet. Az eset után a japán parti őrség jelezte, hogy kínai járőrhajókat láttak a vitatott szigetek körül, írja a BBC.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint a gép repülési útvonala „teljesen normális” volt, és amúgy Japánnak végre fel kellene hagynia azzal, hogy belép a szigetek közeli tengeri területekre és légtérbe.

A japánul Szenkaku, kínaiul Tiaojü néven ismert szigetcsoport már régóta feszültséget okoz Kína és Japán között. A konfliktus szeptemberben fokozódott, amikor a japán kormány három szigetet megvásárolt japán tulajdonosától. Azóta a kínai hajók a terület körül cirkálnak.

A szigetek Japán fennhatósága alá tartoznak, de Kínán kívül Tajvan is magának követeli őket. A terület olajlelőhelyei és a halászat miatt jelentős, de több fontos hajóútvonal is közel van hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.