Szexuális erőszak áldozatait fogadja a pápa

Ferenc pápa hétfőn az egyház szolgálatában állók által elkövetett szexuális abúzusokról beszélt, és bejelentette, hogy júniusban találkozni kíván néhány áldozattal.
A szentföldi útját épp befejező Ferenc pápa ismét megszólalt a pedofil-ügyben, és azt mondta, hogy zéró tolerancia vár azokra a papokra, akikről kiderül, hogy gyermekeket molesztáltak. Azt azonban nem tudni, hogy azoknak mi lesz a sorsa, akik nem erőszakoskodtak a gyerekekkel, de tudomásuk volt róla, és nem tettek ellene semmit.

„A szexuális erőszak szörnyű bűn... az a pap, aki ilyesmit elkövet, az Úr testét árulja el" – mondta a pápa Rómába menet a repülőn tartózkodó újságíróknak.

CNN szerint a találkozó az áldozatokkal  – akik Németországból, Angliából és Írországból jönnek majd – még a nyár folyamán lezajlik. A Vatikánban korábban már volt példa hasonló jellegű találkozóra, ám Ferenc pápa számára ez lesz az első ilyen alkalom.

Az egyházon egyre nagyobb a nyomás, hogy az évtizedek óta tartó panaszok után végre keményen fellépjen a pedofil-ügyekben. A közelmúltban egy ENSZ-jelentében is keményen elítélték az egyházat, amiért a jó hírnév védelme érdekében szisztematikusan eltussolták a botrányokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.