Szétszedik a cunami ’emlékművét’

A 360 tonnás hajó a 2011-es szökőár idején sodródott a japán település lakott részére. Sokan a cunami szimbólumaként tekintenek rá, most azonban a lakók többségének döntése miatt elszállítják.

Több mint két éve megosztja a hetvenezer fős Kesennuma japán város lakosságát egy megfeneklett hajó. A 2011. márciusi cunami idején elszabadult, majd megfeneklett halászhajót a fájdalmas emlékek miatt egyesek eltűntetnék, mások emlékműként őriznék meg. A vitának most vége: múlt héten bejelentették, a város lakói arra szavaztak, hogy szállítsák el a hajót.

A 360 tonnás hajó a 19 ezer halálos áldozatot követelő szökőár következtében a város kikötőjéből sodródott 750 méterrel arrébb, egy lakott területre. A helyszínről eltüntették a romokat, egyedül a hatvan méter hosszú halászhajó maradt.

A múlt hónapban megtartott szavazásra közel 15 ezren mentek el, és csupán a szavazók 16 százaléka voksolt arra, hogy a hajó mementóként maradjon meg a városban.

A közeli házak lakói szerint azonban a hajó minden reggel a szörnyű katasztrófára emlékezteti őket. Az AP-nek nyilatkozó egyik lakos azonban azt mondta, a fia boltjának kimondottan jót tesz a látványosság, ugyanis gyakran vásárolnak nála városon kívüliek, akik csak a szárazföldön álló hajót jönnek megnézni. A körülkerített hajó környéke egyébként tele van virágcsokrokkal, sokan jönnek ide imádkozni is.

A város polgármestere csalódott a szavazás végeredménye miatt. Shigeru Sugawara ugyanis a történtek látható szimbólumát akarta hátrahagyni a jövő generációinak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.