Szervátültetés Gázában, áramgenerátorok mellett

Az orvosok szervátültetést tanulnak, de alapvető gyógyszerek és orvosi berendezések is hiányoznak – írta vasárnapi számában a Háárec.

A Gázai övezet kórházaiban elkezdték kiképezni a sebészeket, főként veseátültetésre, mert a dializáló készülékekből és azok pótalkatrészeiből súlyos hiány alakult ki, amit vesetranszplantációkkal próbálnak legalább részben megoldani. December végén egy brit orvoscsoport a gázai Sífa kórházban két sikeres veseátültetést hajtott végre, egy hosszú távú, angol segítséggel zajló képzési program első lépéseként. 

A Gázai övezet kórházaiban nagy a zsúfoltság, a személyzet létszáma túl alacsony, kevés a gyógyszer és az orvosi eszköz. Mindez súlyos nehézségeket okoz a krónikus betegek, különösen a hetente kétszer-háromszor dialízisre szoruló több mint ötszáz vesebeteg, köztük több tucat gyermek ellátásában. 

A liverpooli királyi kórházban dolgozó palesztin származású orvos, Abdelkader Hammad teremtett kapcsolatot az angliai és a gázai kórházak között, majd három brit orvossal és a magukkal hozott felszereléssel tavaly decemberben két sikeres transzplantációt hajtott végre. Két negyvenkét éves pácienst műtöttek meg: egyiküknek a felesége, a másiknak a testvére veséjét ültették be. 

A következő lépésben a helyi orvosok már maguk végezhetik el a transzplantációt. A palesztin egészségügyi minisztérium elkezdte megszervezni az orvosok továbbképzését és a szükséges eszközök  beszerzését. A minisztérium ugyanakkor közleményben hívta fel a figyelmet a helyi egészségügyi rendszert összeomlással fenyegető nehézségekre: az elsősegélynyújtó állomásokon kifogyott százhatvanféle eszköz és gyógyszer, alkatrészek híján a meghibásodott készülékeket nem tudják megjavítani, és ezért az orvosok kénytelenek sorozatosan elhalasztani a műtéteket. Gyakoriak az áramkimaradások, ilyenkor generátorokkal működtetik a létfontosságú orvosi gépeket, és csak a rákbetegek kezeléséhez szükséges eszközök fele áll rendelkezésükre.

Az Orvosok az Emberi Jogokért nevű szervezet palesztin egészségügyi tevékenységért felelős igazgatója szerint a hiánynak két oka van. Egyfelől a Gázai övezet elleni izraeli blokád, amely akadályozza a kórházak folyamatos ellátását, másfelől pedig a gyógyszereket és orvosi eszközöket szállító izraeli, egyiptomi és jordániai cégeknél felhalmozott hatalmas adósság. A Palesztin Hatóság rámalláhi vezetésének nincs pénze, hogy kifizesse a jelenleg mintegy 850 millió sékeles (mintegy 46 milliárd forintos) tartozást. Az érintett vállalatok egy része bejelentette, hogy a továbbiakban nem szállít Gázába és Ciszjordániába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.