Szerbiának nem kell elismernie Koszovót

Koszovó függetlenségének elismerése nem feltétele Szerbia európai integrációjának - erősítette meg az Európai Bizottság elnöke és a szerb államfő kettejük csütörtök esti belgrádi megbeszélése után.

Közös sajtótájékoztatójukon Boris Tadic hangsúlyozta, hogy Szerbia vezérelvnek tekinti a koppenhágai kritériumokat, s bennük nincs olyan kitétel, hogy egy államnak az uniós integráció során el kell ismernie egy másik állam vagy éppen saját területe függetlenségét. Ilyen feltétel sohasem hangzott el az európai illetékesekkel folytatott megbeszéléseken - tette hozzá.

José Manuel Barroso is megerősítette, hogy Brüsszel nem szab ilyen feltételt Szerbiának, sőt még Belgrád és Pristina párbeszédéhez sem köti Szerbia uniós integrációját. Hozzátette azonban, hogy Koszovóban vannak problémák, és azokat rendezni kell.

Barroso hangsúlyozta, hogy a regionális együttműködés szerves része az uniós társulási és stabilizációs folyamatnak, és az egyik kulcsfontossági politikai kritérium, amelyet a véleményezés során figyelembe vesz az Európai Bizottság.

"Szerbia lassan maga mögött hagyja a múlt súlyos eseményeit, s mi üdvözöljük a velük való szembenézéskor tanúsított bátorságot. Ami Koszovót illeti, pragmatikus megoldást kell találni, hogy rendeződjenek azok a problémák, amelyek befolyásolják az emberek mindennapi életét" - mondta Barroso, s hozzátette: Brüsszel ezért is szorgalmazza Belgrád és Pristina párbeszédét.

Tadic szerint Szerbia tudatában van annak, hogy az Európai Unió küzd saját belső konfliktusaival, és nincs szüksége újabbakra. Hangsúlyozta, hogy a szerb-albán konfliktust rendezni kell, de oly módon, hogy ez alatt ne kelljen érteni Koszovó függetlenségének elismerését Szerbia által. Belgrád tudja, hogy hol húzódik az a vonal, amelyet nem léphet át, s nem is fogja ezt megtenni - szögezte le a szerb államfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.