Szerbiában betiltották a Jobbikot

A szerb rendőrség és az államügyészség fellépését kérte kedden a belgrádi államigazgatási és önkormányzati minisztérium, miután megállapította: a Jobbik politikai tevékenységet folytat Szerbiában, jóllehet a szerb törvények nem teszik lehetővé külföldi politikai pártok tevékenységét az országban
Az ügy előzménye, hogy Szávay István, a Jobbik alelnöke október 29-én nyitott országgyűlési képviselői fogadóirodát a vajdasági Zentán.

A szerb államizgatási és önkormányzati minisztérium pedig egy héttel ezelőtt indított eljárást annak kiderítésére, hogy a Jobbik milyen típusú tevékenységet folytat Szerbiában, illetve regisztrálták-e a pártot a nyugat-balkáni országban. Megállapították, hogy a Jobbik külföldi pártként tevékenykedik Szerbiában, ilyen néven nem jegyeztek be egyetlen szervezetet sem az országban.

A tárca közleménye szerint egy párt nevének és jelképeinek használata már párttevékenységnek minősül, ezért a feltárt adatokról tájékoztatták a szerb belügyminisztériumot és az államügyészséget, hogy azok tegyék meg a szükséges lépéseket.

A szerb kormány internetes oldalán olvasható közlemény szerint Belgrád továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a nemzetek közötti stabil és harmonikus viszonyt, és megőrizze Szerbia területi integritását.

A szerb hatóságok korábban kétszer is betiltották a Jobbik szabadkai pártirodájának működését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.