Szépen gyógyul az agydaganattal kezelt angol kisfiú

A prágai Protoncentrumban befejezték az ötéves Ashya King gyógykezelését. Az angol kisfiú szüleivel, valamint öt testvérével együtt Spanyolországba utazott, ahol folytatják a terápiát, Hernán Cortés Funes neves spanyol onkológus irányításával.
A kisfiú újra mosolyog
Jan Handrejch / Fotó
„A legényke másfél hónap alatt harminc protonsugárzást kapott az agyára és a gerincvelőjére. Állapota lényegesen javult, már ülni, enni és inni is tud, mozgatja a végtagjait, megismeri a szeretteit. Sajnos, egyelőre még nem beszél. Itteni terápiája minden mellékhatás, illetve szövődmény nélkül zajlott, kis páciensünk nagyszerűen viselkedett, ezért tortával és néhány apró játékkal búcsúztunk tőle" - tájékoztatta lapunkat Jirí Kubes. A világhírű intézet főorvosa szerint korai még a kisfiú teljes felgyógyulásáról találgatásokba bocsátkozni, mert csupán a gyógykezelés első fázisán van túl, ám az eddigi fejlemények megalapozott reménykedésre adnak okot.

„Bizonyosat azonban leghamarabb csak a jövő év elején tudunk mondani, amikor visszatér hozzánk ellenőrzésre" - tette hozzá. King prágai terápiája 1,8 millió koronába (hozzávetőleg 20 millió forintba) került, amit a brit egészségügyi biztosító (NHS) először nem akart megtéríteni, ám akkora felháborodás fogadta bejelentésüket, hogy néhány héten belül átutalták ezt az összeget.

King augusztus végén került a világsajtó címlapjaira, miután édesapja kicsempészte őt a southamptoni kórházból, ahol kemoterápiás kezelést kapott. Állapota rohamosan rosszabbodott, a gyomrába vezetett szondán át etették és itatták. Az orvosok riasztották a rendőrséget arra hivatkozva, hogy a kisfiú kellő ellátás nélkül életveszélybe kerül. Az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki szülei ellen, akiket végül Malaga közelében, gyermekeikkel együtt találtak meg. Ashyát azonnal az ottani kórházba szállították, édesanyját és édesapját pedig vizsgálati fogságba helyezték.

Ülve hozták ki a kórházból, ahova másfél hónapja súlyos állapotban vitték be
Jan Handrejch / Fotó

Kihallgatásuk során a szülők azt állították, hogy tengerparti villájukat akarják eladni, a vételár költségéből pedig kisfiuk prágai gyógykezelését fedezni. Ezután szabadon bocsátották őket, a cseh orvosok pedig az egészségügyi dokumentáció áttanulmányozása után vállalták a terápiát.

– A protonsugárzás nem csodaszer, viszont azért korszerű módszer, mert pontos célpontra lehet alkalmazni, tehát nem károsítja az egészséges szöveteket, miként a szívet és a hasnyálmirigyet sem – magyarázta a számos országból Prágába érkezett újságíróknak Kubes.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.