Szenegálba is betört az ebola

Egy betegségét eltitkoló guineai diák vitte be a vírust. Szenergál már az ötödik nyugat-afrikai ország, ahol felütötte fejét a gyilkos kór.

A hírt Szenegál egészségügyi minisztere erősítette meg pénteken. Awa Marie Coll Seck újságíróknak elmondta, hogy az első szenegáli beteget máris karanténba zártak, állapotáról azonban többet nem közölt.

Egészségügyi személyzet készül mentésre Libéria fővárosában, Monroviában. A WHO összesen körülbelül húszezer fertőzésre számít tíz afrikai országban
2Tango / Reuters

Szenegál eddig a közös guineai határ lezárásával próbálta elkerülni a vírus átterjedését, a szomszédos országból – valamint a Libériából és Sierra Leonéből – irányuló légi és tengeri forgalmat is felfüggesztette, ám így sem sikerült megakadályozni, hogy a diák eljusson Szenegálba. A guineai egészségügyi szolgálat szerint a fiatal férfinál már diagnosztizálták az ebolát, amikor eltűnt, és Szenegálba utazott. Ezt követően maga jelentkezett egy dakari kórházban, ám először nem árulta el, hogy megfertőzte a gyilkos vírus.

Mindeközben Guineában zavargások törtek ki, miután az ország második legnagyobb városának piacát fertőtlenítőszerrel fújták le. Bár nem világos, hogy pontosan miért lázadtak fel az emberek, a BBC értesülései szerint többen attól tartottak, hogy a szer valójában segíti az ebola terjedését.

A hét végén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilvánosságra hozott egy akciótervet a járvány megfékezése érdekében a következő hat-kilenc hónapban. A világszervezet többek között azt javasolta az érintett országoknak – Libéria, Nigéria, Sierra Leone, Guinea, Szenegál, és az elszigetelt esetként kezelt Kongói Demokratikus Köztársaság –, hogy ellenőrizzék az országból kilépő személyeket.

A jelenlegi járvány Guineából indult, és több mint 1500 ember életét követelte. Jelenleg háromezer megbetegedést regisztráltak, ám a WHO szerint a fertőzöttek száma akár a 20 ezret is elérheti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.