Szenegál leléptette a törvénysértő államfőt

A nyugat-afrikai országban Macky Sall volt kormányfő nyerte meg az elnökválasztást. Elődje és mentora, a 85 éves Abdoulaye Wade már két cikluson át volt elnök, új jelöltségét jogsértőnek tartotta az ellenzék.

Macky Sall volt kormányfő nyerte meg az elnökválasztást Szenegálban: több helyi médium becslése alapján a vasárnapi második fordulóban a legtöbb szavazókörzetben több voksot kapott, mint a hivatalban lévő elnök, a 85 éves Abdoulaye Wade.

Az első hivatalos eredmények csak kedden vagy szerdán várhatók.

Wade elismerte vereségét, és telefonon gratulált Sallnak – jelentette az állami televízió, és erősítette meg Sall kampánystábja. Wade már két cikluson át volt elnök, és ismételt jelöltségét jogellenesnek tartotta az ellenzék.

A február 26-án tartott első fordulóban Wade 34,8 százalékot szerzett (26 szavazata hiányzott a többséghez), és Sall 14 jelölt közül lett a második, 26,6 százalékkal. Az első forduló vesztes jelöltjei a másodikban Sallt támogatták.

Miután kampányígéretei szerint csökkenteni fogja az alapvető élelmiszerek árát, és az államfői ciklus idéjét is hétről öt évre, Sall vasárnap Szenegál „új korszakáról” beszélt Dakarban, a több ezer híve előtt tartott győzelmi beszédében. Wade 12 éven át irányította az országot, és mivel az ő hivatali idejében született meg a döntés, hogy Szenegálban minden államfő csak két ciklust vállalhat, arra hivatkozott, hogy rá a törvény még nem vonatkozik, így még kétszer jelöltetheti magát. Bár ezt az érvet az alkotmánybíróság is elfogadta, az ellenzék az utcára vonult, a zavargásokba torkolló tüntetéseken pedig hat ember vesztette életét.

Wade egyébként maga nevelte ki legyőzőjét: mielőtt a most 50 éves Sall a kormányfői székbe ülhetett volna, a távozó államfő szárnyai alatt több miniszteri tisztséget is vállalhatott. Kenyértörésre akkor került sor közöttük, amikor Wade fiát és sokáig kijelölt politikai utódját, Karimot közpénzek hűtlen kezelésével vádolták meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.