Szemben a neonáci hordával: Németország új hőst talált

Sztár lett az interneten egy ifjú német szociáldemokrata politikus, aki szemtől szembe vette fel a harcot a szélsőjobboldallal. Az eset még nyáron történt, de nemrég került fel az internetre az erről készült felvétel, és viharos sebességgel terjedt el.

Patrick Dahlemann, a mecklenburg-előpomerániai Torgelow önkormányzati képviselője a városban épülő menekültbefogadó-központ ügyében vette fel a kesztyűt a szélsőjobbal. A nenonáci NPD tüntetést szervezett, amelyen szabályosan heccelte a lakókat a menekültek ellen, azt állítva, hogy a szomszédos Wolgast városkában jelentősen megnőtt a kábítószeres bűncselekmények száma, és még a lakásbetöréseké is az egekbe szökött, amióta menekült-befogadóközpontot hoztak létre. Tüntetésükre Németország minden tájából érkeztek a bőrfejűek, hogy a kis városkában segítsenek felkorbácsolni az indulatokat.

A 25 éves, politológushallgató Dahlemann  ellentüntetést szervezett a helyszínre, mire az NPD helyi vezére úgy gondolta, csapdába csalja: spontán módon átnyújtotta neki a mikrofont, hogy tessék csak, akkor sorolja el ő is az érveit. Arra számított, hogy a fiatalember elutasítja majd a felkérést, elvégre nyilván ciki lenne épp egy szélsőjobbos rendezvényen fellépnie.

Ám Dahlemann kapott az alkalmon, és egy 5 perces, improvizált és meglehetősen heves beszédben utasította el az NPD hecckampányát. Nem is a szkinhedeknek beszélt, hanem a tüntetésüket a helyszínen követő és a menekültek érkezésétől elbizonytalanodott helyieknek. Felhívta a városlakók figyelmét arra, hogy a menekültek milyen helyzetben vannak, hogy a város, amit ő ismer, nem idegenellenes. Kérte, hogy ne dőljenek be az egyszerű szavaknak, amelyekkel az NPD rendezné a problémát, mert ez nem vezet semmilyen megoldáshoz.

"Ők elmennek, mi itt maradunk, és megoldjuk ezt a kérdést" - mondta Dahlemann, utalva az ország minden pontjáról odaseregett neonácikra, akik bekiabálásaikkal és füttykoncerttel próbálták elhallgattatni. Dahlemann ígéretet tett arra, hogy a helyiek minden fenntartására válaszolni fognak a város képviselői, és egy tájékoztató röplapot osztott ki.

Később a felszólalásáról készült videót feltette az internetre, és tételesen cáfolta az NPD állításait: az említett Wolgast város rendőrfőkapitánya a kamerába mondta be, hogy egy szó sem igaz abból, hogy a kábítószer-használat nőtt volna, és a lakásbetörések száma sem növekedett, amióta menekültszállót nyitottak. Cáfolták azt is, hogy Mecklenburg-Előpomeránia - az NPD állítása szerint - 2000 óta 600 milió eurót költött volna a menekültekre.

A videó a Youtube-on óriási sikert aratott, rövid idő alatt 180 ezren nézték meg, Dahlmenannt pedig a civil kurázsi új hőseként ünneplik Németországban. Kapott persze fenyegetéseket is, de ez kevéssé izgatja. Egy német mondás szerint az a kutya ugat, amelyiket eltaláltak. Dahlemann szerint a fenyegetések igazolják, hogy betalált szavaival.

Az NPD számára annyira kínos lett az ügy, hogy - hiába szeretnek a szólásszabadságra hivatkozni, amikor saját eszméiket népszerűsítik - most villámgyorsan eltüntették a videót a Youtube-ról, azzal érvelve, hogy annak szerzői jogai őket illetik meg, elvégre az ő rendezvényükön készült a felvétel.

A felvétel ugyan lekerült, de időközben elkészült a menekülteket befogadó intézmény.

Patrick Dahlemann a neonácik színpadáról osztotta ki őket  - filmkocka
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.