Szelíden ekézte Orbánt a román szenátus elnöke

„Aktív nosztalgia" a magyar kormány részéről a magyar útlevél megadása a határon túli magyaroknak - vélekedett Mircea Geoana a Die Presse című osztrák napilap csütörtöki számában megjelent interjúban.

A kettős állampolgárság biztosítása Romániában nem okozott felzúdulást; ennek feltehetően az volt az oka, hogy Románia 2009-ben hasonló döntést hozott Moldovával szemben - mondta. „De vannak fenntartások, mindenekelőtt a magyarországi szavazati jog biztosítását illetően" - tette hozzá. Kijelentette, hogy a maga részéről túlzásnak tartja a választójog biztosítását.

A határon túliaknak szóló magyar útlevél megadásáról Geoana úgy vélekedett: legalábbis az Európai Unióban nincs rá szükség, mert amúgy is adott a személyek szabad mozgása.

Kitért arra is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel ellentétben nem ért egyet „a nemzetek Európája" gondolattal. „Hogyan tudna még egy olyan nagy ország is, mint Németország, egyedül ellenállni a globalizált gazdaság nyomásának? Ez utopisztikus vágyakozás, amelynek semmi köze a valósághoz. Rövid távon szavazatokat lehet vásárolni vele, de fenntartható politikát nem lehet vele folytatni" - fogalmazott a román szenátus elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.