Szelektíven értékelték, mi van a náci és a kommunista aktákban

A náci és a kommunista korszakot kutató intézet, az ÚTRS vezetője, Daniel Hermant szelektív értékelés és titkolózás miatt menesztették.

Leváltották Daniel Hermant,  a csehországi náci és a kommunista rezsim titkos aktáit kutató intézet (ÚSTR)  vezérigazgatóját. Lapunk érdeklődésére Petruska Sustrová, a tudományos tanács elnöke – egykori máskéntgondolkodó – elmondta, hogy a hat tag közül öt támogatta az eddigi vezető menesztését, mert az intézet tevékenységét nem a tudományos tevékenység, valamint  a dokumentumok pártatlan közlése jellemzi, hanem a szelektív értékelés, nem ritkán pedig a titkolózás.

Ebben Sustrová szerint a távozó igazgató töltött be kulcsszerepet, aki korábban a Cseh Katolikus Püspöki Konferencia szóvivője volt, s két éve a szenátorok közötti kompromisszum eredményeként került ebbe a tisztségbe. Petr Necas kormányfő viszont úgy vélekedett, hogy a prágai felsőházban többséget szerzett cseh szocdemek (CSSD) és a kommunisták (KSCM) titkos alkuja vezetett az igazgató menesztéséhez. – Rövidesen bekövetkezhet az is, hogy a baloldaliak marxista-leninista intézetté alakítják ezt a tudományos műhelyt – tette hozzá ironikusan. Dominik Duka prágai érsek, Csehország prímása pedig azt hangoztatta, hogy a döntés a letűnt rezsim ideológusainak legsötétebb tetteire emlékeztet. Lubomír Zaorálek, a CSSD vezetőségi tagja erre úgy válaszolt, hogy a főpap nyilatkozata fényévnyire van Ferenc pápa alázatot és kölcsönös tiszteletet hirdető megnyilvánulásaitól. Emlékeztette őt arra is, hogy a menesztett személy nem történész és nem is menedzser.

Az ÚTRS 2007-ben alakult, a vezetőjét és a tudományos tanács tagjait a cseh szenátus választja meg. Azóta már a negyedik igazgatót menesztették. Prágai szakértők szerint az állandó vita fő oka az, hogy a kommunista titkosrendőrség (StB) ügynöklistáját ugyan már csaknem egy évtizede nyilvánosságra hozták, ám az intézet levéltárában még olyan, nem publikált dokumentumok találhatók, amelyek kényelmetlenek számos közéleti és egyházi vezető számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.