Székelyföldön ösztönzően hat a bukaresti erőfitogtatás

Csak erőfitogtatásként utasította el a diplomáciában szokatlanul éles hangon Székelyföld területi autonómiáját Traian Basescu hétfői magyarországi látogatásán – véli Tőkés László. A Székely Nemzeti Tanács szerint a román államfő kijelentése új lendületet ad az autonómiatörekvéseknek.

Tőkés László erdélyi magyar EP-képviselő, református püspök szerint  csupán „elrettentő szándékkal” zárta ki a székelyföldi területi autonómia lehetőségét Budapesten Traian Basescu román államfő. A Székely  Nemzeti Tanács (SZNT) véleménye szerint ugyanakkor a román államfő  kijelentése új lendületet adhat az autonómia-küzdelemnek.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint bár Basescu többször is kifejtette az autonómiával  kapcsolatos elutasító álláspontját, Magyarországon megállapítása szerint Magyarországon szokatlanul durván, és egyáltalán nem diplomatikusan fogalmazott.

Tőkés a kolozsvári Szabadságnak elmondta,  szerinte Basescu csak politikai erőfitogtatásként fogalmazott van szó: ez  nem egyedülálló a maga nemében, hiszen sok mindent jelentettek ki a  politikusok, aminek aztán az ellenkezője valósult meg. A református püspök úgy  véli, hogy ez a politikai magatartás nem eurokonform, egy  európai politikus nem így nyilatkozik, hanem azt mondja, hogy le  kell ülni a magyarokkal tárgyalni. „Európai uniós, államalkotó  nemzet vagyunk, nem pedig a román nemzetállam elhanyagolható,  járulékos lakosai. Mint Románia teljes jogú állampolgárai, jogunk van a saját sorsunk vonatkozásában magunknak dönteni” - szögezte le  Tőkés.

Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke úgy  látja: újabb lendületet adhat az autonómia-küzdelemnek  Basescu  budapesti kijelentése. "Eddig is tudtuk azt, hogy a mindenkori román  hatalom ellenzi a területi autonómiát, de az államfő kijelentése azt  jelenti nekünk, hogy ezután még határozottabban fel kell mutatnunk  az akaratot a különböző autonómiaformák megvalósítására, és  törvényes eszközök, valamint a nemzetközi közvélemény révén meg kell  győznünk a román politikusokat, hogy az autonómiákra szükség van” – mondta.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint a román államfő „komolytalan és megfontolatlan” kijelentése egyenértékű azzal, hogy  Romániában soha nem lesz demokrácia. Úgy véli: Székelyföld  autonómiája elkerülhetetlen, amennyiben Románia tiszteletben kívánja  tartani nemzetközi kötelezettségvállalásait, és őszintén el akarja  érni az államelnök által is meghirdetett decentralizációt.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint  Magyarország külpolitikájának csődjeként is felfogható Basescu kijelentése. Szerinte ugyanis ez volt az az ország, amely a  Gyurcsány-kormány révén szorgalmazta Románia európai  integrációját, anélkül, hogy ezt az erdélyi magyar nemzeti kisebbség helyzetének javításától tették volna függővé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.