Székely autonómia: közeledett az RMDSZ és az MPP álláspontja

Közeledett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) álláspontja a Székelyföld területi autonómiáját leíró törvénytervezetről - számoltak be a felek, miután a két párt szakértői bizottsága csütörtökön Sepsiszentgyörgyön ülésezett.

Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta, a tanácskozáson először tárgyalták végig cikkelyről -cikkelyre a készülő tervezetet, és a legtöbb - korábban nyitva hagyott - kérdésben megegyeztek. 

A képviselő ezek között megemlítette, hogy alkotmánymódosító csomagot is készítenek a tervezet mellé. Hozzátette, nem a jelenlegi alkotmányos kerethez, hanem a székelyföldi elvárásokhoz igazították a tervezetet. A felek abban is megállapodtak, hogy a tervezet preambulumában hivatkoznak az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatra, az Európa Tanács (ET) 1201-es ajánlására, és a közösségek azon jogára, hogy maguk döntsenek saját sorsukról.

Az erdélyi románok 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozata teljes nemzeti szabadságot ígért az együtt élő népeknek, az 1993-ban elfogadott 1201-es ET-ajánlás pedig - melynek életbe léptetését Románia az ET-csatlakozásakor vállalta - a tömböt alkotó kisebbségek jogaként veszi számba az autonóm közigazgatási szervek létrehozását vagy a különleges státuszt.

Az RMDSZ képviselője szerint abban is sikerült megállapodniuk, hogy a jelenlegi Kovászna, Hargita és Maros megyéből kiindulva, de a történelmi Székelyföld területére vonatkoztatnák az autonómiatörvényt. Átmeneti rendelkezésekben szabályoznák, hogy azok a települések, amelyek nem kívánnak a Székelyföldhöz tartozni, népszavazással dönthessenek a leválásról, azok pedig, amelyek a szomszédos megyékhez tartoznak, és Székelyföldhöz csatlakoznának, referendum útján megtehessék ezt.

A kérdés azért sarkalatos, mert Maros megyének csak egy része tartozott egykor a Székelyföldhöz, ugyanakkor egyes magyar többségű székelyföldi településeket a szomszédos Bákó és Brassó megyéhez csatoltak.

Márton Árpád szerint abban is megegyeztek, hogy a régiónak lesz egy közvetlenül megválasztott döntéshozó testülete. A régiót az elnök vezeti, aki az alelnökökkel együtt a régió kormányzatát adja. Azt is elfogadták, hogy a székelyföldi közintézményekben az etnikai arányosság elvét érvényesítik, de az arányosságot csak az állások megüresedése során alakítanák ki, senkit nem bocsátanának el a megfelelő etnikai arányok kialakítása céljával.

Biró Zsolt, az MPP elnöke az MTI-nek elmondta, az egyeztetés során olyan dokumentum alakult ki, ami közel áll a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által korábban kidolgozott autonómiastatútumhoz.

Hozzátette, az elkövetkező napokban „összefésülik a szövegszerű javaslatokat" és bízik benne, hogy két héten belül elkészül az a szövegváltozat, amelyet immár közvitára lehet bocsátani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.