„Micsoda pech, hogy sokan pont akkor csúsznak le, amikor a szegénység hovatovább már bűnnek számít. Azért persze nem csuknak le senkit, mert az egydolláros áruk boltjában vásárol, de a hajléktalanok jobban teszik, ha nem ülnek vagy fekszenek le az utcán, és nem is lézengenek” – olvassuk a New York Timesban. A cikk szerzője Barbara Ehrenreich baloldali társadalomkritikus, aki feladta szépen induló természettudósi karrierjét, hogy egészen a társadalmi reform ügyének szentelhesse magát. Nagysikerű szociográfiái személyes tapasztalaton alapulnak. Beállt pincérnek, takarítónak, segédápolónak, hogy megtudja, hogyan (nem) lehet megélni Amerikában az ilyen munkából.

Az elmúlt évtizedben Amerika számos állama vezetett be rendpárti intézkedéseket. Az egyebek között New Yorkban is sikerrel alkalmazott betört ablakok elmélete a kisebb rendbontásokkal és szabálysértésekkel szembeni zéró toleranciára alapozta a bűnözés visszaszorítását. Több város betiltotta a koldulást és a közterületen alvást. Las Vegas törvényt hozott az ételosztás ellen. Az amerikai sajtót bejárta a vietnámi veterán esete: a tolókocsiban élő hajléktalan Al Szekelyt azért zárták börtönbe, mert Washingtonban az utcán aludt. Több nagyvárosban súlyos – akár 500 dolláros – pénzbüntetéssel sújtják az iskolából igazolatlanul hiányzó és az elkéso gyerekeket, ami különösen visszatetsző, hiszen a diákok gyakran éppen a megbízhatatlan tömegközlekedés miatt késnek.

Ehrenreich szerint a rendpárti intézkedések a gazdasági válság idején kriminalizálják a szegénységet. A cinikus törvényalkotók azzal takaróznak, hogy a rendszabályok nem diszkriminatívak. Ehrenreich Anatole France halhatatlan szállóigéjét parafrazeálja: szegénynek és gazdagnak egyaránt tilos a híd alatt aludni. Ha egy dúsgazdag ember aludna közterületen, ot is megbüntetnék. A gyakorlatban azonban a rendpárti intézkedések mégiscsak a szegényeket sújtják, hiszen a hajléktalanok gyakrabban kényszerülnek a híd alá, mint a középosztálybeliek. A legfrissebb felmérések szerint 2006 óta jelentosen nőtt a hajléktalanok elleni rendőrségi eljárások száma. Sokukat csekély súlyú szabálysértésért – például szemetelésért, közterületi alkoholfogyasztásért vagy szabálytalan utcai átkelésért állították elő.

Mindez pedig a faji egyenlotlenség szempontjából is káros, hiszen a szegények között sok a kisebbségekhez tartozó ember. Az iskolai késésért megbírságolt diákok mintegy 80 százaléka fekete és spanyol ajkú. Ami azért különösen fájó, mert – mint arra Ehrenreich egy korábbi cikkében rámutatott –, a recesszió eleve jobban sújtja a feketéket és a spanyol ajkúakat.

A szegénységhez kötődő tevékenységek kriminalizációja nemcsak embertelen, hanem gazdaságtalan is – teszi hozzá Ehrenreich. Hiszen a felesleges rendpárti intézkedésekkel párhuzamosan az amerikai államok többsége mindent elkövet annak érdekben, hogy lefaragja a börtönök fenntartási költségeit. A recesszió által kikényszerített takarékosság miatt a kisebb bűncselekmények elkövetői enyhébb bűntetésre számíthatnak, a jó magaviseletű elítéltek pedig korábban szabadulhatnak.

„Lehetséges, hogy Amerika nem engedheti meg magának, hogy fellépjen az egyre növekvő szegénység ellen, és megfizetheto lakásokat, megbízható tömegközlekedést nyújtson. Nekem persze errol is más a véleményem, de már azzal is beérném, hogy ne kínozzuk a szegényeket, ha már segíteni nem tudunk rajtuk” – zárja cikkét Ehrenreich.

Hazafelé tartó mexikói vendégmunkások a határon