Szedik sátorfájukat a hongkongi tüntetők

Felszedték és összecsomagolták sátraikat a választási reformok kiszélesítéséért nyolcadik hete területfoglalással tüntető hongkongi diákok a város Admiralty, kormányzati negyedében - jelentette a helyi online média kedden.
Tették ezt azt megelőzően, hogy rendőri kísérettel megjelentek a közterületek felszabadítását elrendelő bírói végzés végrehajtói, akik előzetesen bejelentették, hogy helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül munkához látnak.

A beszámolók szerint az egyenruhát és nyakukban igazolványt viselő végrehajtók módszeresen, kéziszerszámokkal, védőszemüvegben és kesztyűben szétszedték az összekötözött fémkorlátokat, amelyeket a demonstrálók barikádként használtak. Egyikük hangosbeszélőn közölte a tüntetőkkel, hogy azonnal csomagolják össze a holmijukat és távozzanak. A szomszédos Citic üzlet- és irodaház jogi képviselője felolvasta a rendelkezést tartalmazó bírósági dokumentumot.

A Híradó szerint a rendőrséget ugyan felhatalmazták a döntésnek ellenszegülők őrizetbe vételére, de egyelőre nem tapasztaltak ellenállást. A végrehajtást a kínai állami Citic csoporthoz tartozó Golden Investment kezdeményezte többek között biztonsági okokból, fontos menekülési útvonalak elzárása, illetve parkolási bevételek kiesése miatt. A legfrissebb jelentések szerint a területet már a köztisztasági alkalmazottak is végigjárták.

A területfoglalás egyik társszervezője, a Diákszövetség főtitkára, Alex Csou azt hangoztatta, hogy a diákok nem fogják teljes mértékben feladni tüntetésük három helyszínét. Mint mondta, annak kockázatát vállalva is maradnak "az utolsó pillanatig", hogy elviszik őket. A tüntetők egy része kedden úgy nyilatkozott, hogy új helyszínt keresnek, olyat, ahol a végrehajtóknak nem lehet joguk intézkedni.

Rendőrségi források a South China Morning Post című lapnak megerősítették, hogy még ezen a héten sort kerítenek a többi, forgalomtól elzárt helyszín felszabadítására. A város másik, mongkoki kerületében a tüntetők már megtették az előkészületeket a távozásra, illetve a költözésre.

Az említett lapban közzétett legfrissebb közvélemény-kutatásokban a megkérdezettek 67 százaléka vélte úgy, hogy a diákoknak el kellene hagyniuk a közterületeket. Korábban egy, a területfoglalókkal szemben álló mozgalom 1,8 millió támogató aláírást gyűjtött a rendőrség és az utak visszafoglalása mellett. A South China Morning Post keddi szerkesztőségi cikkében a Foglald el a központot! számára az egyetlen lehetséges lépésként a területek békés feladása mellett érvelt.

A napokban több hongkongi diákot, diákvezetőt akadályoztak meg utazási okmányuk érvénytelenítésével abban, hogy Pekingbe utazzanak, és megpróbálják a kínai kormányt rávenni a választási reform eredeti menetrendjének megváltoztatására. A tüntetők "szabad és nyílt" jelöltállítást szeretnének a 2017. évi kormányzóválasztáson, míg a különleges közigazgatási övezet alaptörvénye és a kínai törvényhozás vonatkozó határozata értelmében, bár első ízben mindenki szavazhat majd, a végső jelöltek személyét egy 1200 fős jelölőbizottság hagyja majd jóvá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.