Százmilliót kaszáltak a hackerekkel összejátszó brókerek

Egy főleg ukrán kötődésű amerikai brókerekből és ukrajnai hackerekből álló bűnszövetkezet kilenc tagja ellen emeltek vádat kedden New Yorkban és New Jersey-ben, a tettesek üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy 100 millió dollár törvénytelen haszonra tettek szert.
Az ügyészség szerint először indult bűnvádi eljárás számítógépes betöréssel megszerzett bennfentes információra épülő értékpapírcsalás ügyében. Az adatokat nagy amerikai cégek sajtóközleményeinek terjesztőitől lopták el.

Az Ukrajnában dolgozó hackerek – értékpapír-kereskedők megrendelése alapján – hivatalos közlés előtt szereztek meg mintegy 150 ezer sajtóközleményt a Business Wire, a Marketwired és a PR Newswire számítógépes rendszeréből.

A két hacker – az ukrajnai illetőségű, 27 éves Ivan Turcsinov és a 24 éves Olekszandr Jeremenko – „video-oktatóprogramot” írt, amelynek révén a kereskedők gyors betekintést nyerhettek az ellopott sajtóközleményekbe, azok pedig a megszerzett haszonból osztalékot fizettek nekik.

Kilenc személy ellen Brooklynban és Newarkban emeltek vádat a vádesküdtszékek, közülük ötöt kedden őrizetbe vettek, négyük ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) ezzel párhozamosan polgári peres eljárást indított 17 magánszemély és 15 cég ellen, és ezek vagyonát bírói végzéssel befagyasztották. Az érintett kereskedők New York-i, ciprusi, franciaországi, máltai és oroszországi székhelyűek.

A sajtóközlemények terjesztői ellen, akik belső biztonsági vizsgálatot indítottak és együttműködnek a hatóságokkal, nem indult eljárás. Az adatlopás miatt az elmúlt években több jelentős amerikai vállalat, köztük a Google, a Microsoft, a Wal-Mart és a Tesla saját weboldalain vagy közösségimédia-platformjain kezdte el publikálni közlendőit.

A most leleplezett bennfentes kereskedés egyebek között az Acme Packet, az Align Technology, a Caterpillar, a Dealertrack Technologies, a Dendreon, az Edwards Lifesciences, a Hewlett-Packard, a Home Depot és a Panera Bread papírjaira terjedt ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.