Százkilencvennel hasítottak az apácák a pápához

Három apáca 190-nel száguldott Olaszországban a pápa nyaralójába, miután hírét vette, hogy XVI. Benedek elesett fürdőszobájában. Az 56 éves nővér – aki egy 65 éves és egy 78 éves társa kíséretében vezetett – a legközelebb meggyónja.

A rendőrség elcsípte a nagyon gyorshajtó apácatriót. A kormánynál egy 56 éves nővér ült, utasokként pedig egy 65 és egy 78 esztendős. Miután a személyautót megállították a rendőrök, nagyon meglepődtek a száguldozók „foglalkozása” láttán, és megkérdezték, ugyan hová sietnek ennyire. Mint kiderült, az apácák egyszerűen csak  meg akarták látogatni a pápát, hogy biztosak lehessenek benne,  valóban nem esett komoly baja, amikor fürdőszobájában eltörte a  csuklóját. A múlt héten történt baleset hallatán a trió aggodalmában  azonnal autóba pattant és nekivágott a többórás útnak.

A torinói rendőrség szóvivője azt mondta, reméli, hogy Tavoletta  nővér – ő vezette a Ford Fiestát – legközelebbi gyónásakor kitér  autóvezetési vétkére, de addig is ki kell fizetnie a 375 euró – 103  ezer forint – bírságot.

A nővérnek egy hónapra bevonták a jogosítványát is. Büntetését  nem fogadta jámbor alázattal, közölte, hogy fellebbez, ügyvédje a  legismertebb olasz közlekedési jogász lesz – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.