Százhetvenötmilliós kárt hagyott maga után a szerb árvíz

A nemzetközi adományozók koordinációs ülése előtt egy perces néma felállással emlékeztek az árvízkatasztrófa áldozataira csütörtökön a belgrádi Szerbia Palotában.

Az áradás sújtotta területek szanálásával és segítésével kapcsolatosan Alekszandar Vucsics kormányfő a tanácskozáson elmondta: az elkövetkező tíz napban a szerb kormány előkészíti az árvíz sújtotta területek felújítási terveit, az újjáépítés pedig a lehető legrövidebb időn belül megkezdődik.

Dado Ruvic / Reuters

A miniszterelnök közlése szerint Szerbia a mezőgazdaság és a villamosenergia-szektorban szenvedte el a legnagyobb károkat, és bár jelenleg nem lehet pontosan meghatározni a kár mértékét, ez az érték biztosan meghaladja az EU segítségnyújtási küszöbét, ami az ország GDP-jének a 0,6 százaléka. A károkat egyébként 175 millió dollárra becsülik.

Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője megerősítette, hogy Szerbia az EU-tól azonnali 30 millió eurós támogatásra számíthat, de a házak és az infrastruktúra felújítására az EU rövid távú eszközöket is biztosít az ország számára. Emlékeztetett arra, hogy Szerbia ugyan egyelőre csak EU-tagjelölt, de ugyanolyan joga van a szolidaritási alap használatára, mint a tagállamoknak. Davenport szavai szerint 200 szakértő érkezik majd az EU-ból, hogy segítse a szerbiai kormányt a kár szanálásának és az erre szánt pénzek felhasználásának az ellenőrzésében.

Szerbiában az elárasztott helyeken csütörtökre stabilizálódott a helyzet, és az elviselhetetlen bűzt ontó kísértetvárosba, Obrenovacba visszatértek a városlakók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.