Százezres jobboldali felvonulás Washingtonban

Éles bírálatok és ellentüntetés mellett tartottak felvonulást szombaton az amerikai konzervatívok a washingtoni Lincoln-emlékműnél - ott, ahol Martin Luther King 47 évvel ezelőtt elmondta az amerikai történelem leghíresebb emberi jogi beszédét. A kritikusoknak nem tetszik A becsület visszaszerzése néven rendezett megmozdulás időzítése és helyszínválasztása sem.

Amerika eddig a sötétségben kóborolt, de ma újra Isten felé fordul  - mondta  beszédében az esemény fő szervezője Glenn Beck. A konzervatív médiaszemélyiség - a Fox News egyik kommentátora és talkshow-moderátora - szerint véletlen és az isteni gondviselés műve, hogy a szombati megmozdulást Martin Luther King híres beszéde, a Van egy álmom színhelyére és évfordulójára hirdetették meg. Beck saját bevallása szerint nem is tudta, hogy az 1964-ben meggyilkolt emberi jogi aktivista napra pontosan 47 évvel ezelőtt ugyanitt, a Lincoln-emlékműnél szólalt fel.

A mostani felvonuláson részt vevő Sarah Palin azonban már tudta, hol és mikor beszél. Ugyanaz az acélból való gerinc (sic!) és erkölcsi tartás mozgat titeket is, mint Lincolnt és Martin Luther Kinget. Helyre kell állítanunk Amerikát és vissza kell szereznünk a becsületét is. Csak nézzetek körül, nem vagytok egyedül - állította a volt republikános alelnökjelölt, Beckhez hasonlóan tartózkodva a nyílt politikai állásfoglalástól. Hivatalosan a felvonulást az amerikai katonák előtti tisztelgésül hirdették meg.

Ami azt illeti, ez utóbbival kapcsolatban igaza volt. A washingtoni nemzeti park, a National Mall területére reggel óta folyamatosan érkeztek az emberek, többjük csillagos-sávos zászlóval a kezében. Az AP hírügynökség több tízezresre becsülte a felvonulók számát; egy hazugságvád miatt a park vezetősége 1997 óta nem készít hivatalos létszámbecslést a tüntetésekről. A szervezőknek 300 ezer emberre volt engedélyük.

A mérsékelt hangnem ellenére a felvonulás ténye azonnal kivágta a biztosítékot több emberi jogi szervezetnél is. Azok akik a múltban legszívesebben eltiltottak volna minket a felvonulástól, most maguk is megpróbálkoznak eggyel - jegyezte meg Al Sharpton tiszteletes, fekete emberi jogi aktivista azon az ellentüntetésen, amelyet a Lincoln-emlékműtől alig három kilométerre tartottak meg. John Lewis demokrata képviselő, az 1963-as felvonulás egyik felszólalója szerint Beck megsértette mindazt, amit az emberi jogi mozgalmak képviseltek.

Maga konzervatív médiaszeméliség azzal hessegette el a vádakat, hogy a felvonulás nem az időzítésről, hanem az üzenetéről szól. Nem akartam elvenni  Martin Luther King beszédének az élét. Ehhez én nem vagyok elég. Senki nem az - védekezett Beck, aki a demokrata kormányzat ellen fellépő teadélután mozgalom egyik vezetőjeként tavaly még azt találta mondani, Barack Obama elnökben mély gyűlölet él a fehér emberekkel és a fehér kultúrával szemben. A faji megkülönböztetés nélküli, egységes Amerikát vizionáló Van egy álmom az USA történelmének egyik leghíresebb és legtöbbet idézett beszéde.

 

Tömeg a Lincoln-emlékmű és a Washington-emlékoszlop között
Háromszázezren a Lincoln-emlékmű és a Washington-emlékoszlop között
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.