Százezer rendőrt mozgósítottak Franciaországban az Iszlám Állam miatt

Franciaországban százezer rendőrt és csendőrt mozgósítottak országszerte a szilveszter éjszaka biztosítására - jelentette be csütörtökön Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.


A hatóságoknak nincs tudomásuk konkrét terrorfenyegetésről, az intézkedést a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által küldött fenyegető üzenetek indokolják, melyek terrorcselekmény elkövetését helyezték kilátásba szerte Európában. A mozgósított erőkből 11 ezer főt a fővárosba és környékére vezényelnek.

Idegenlégiósok járőröznek Párizsban
Idegenlégiósok járőröznek Párizsban
Charles Platiau / Reuters

Szilveszter éjszakáján a rendfenntartók mellett 40 ezer tűzoltó is készültségben lesz. Az AFP francia hírügynökség megjegyzi, hogy a tűzijáték elmaradása miatt az idén várhatóan kevesebben lesznek a tavalyinál, de így is ez az ünnepség lesz a legnagyobb nyilvános rendezvény, amióta a novemberi merényleteket követően rendkívüli állapotot hirdettek az országban.

Cazeneuve azt is elmondta, hogy a rendőrség és a csendőrség természetesen nem csak a terrortámadásoktól, hanem a hétköznapi rendzavarástól, garázdaságtól és más bűncselekményektől is megvédi majd a franciákat.

A francia elnök a kiszivárgott információk szerint újévi beszédében hangsúlyozza majd, hogy eltökélt, hogy mindent megtegyen a franciák védelmében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.