Száz cseh katonát vezényelhetnek Magyarország déli határára

Csehország kész arra, hogy akár két héten belül mintegy száz katonát, illetve rendőrt küldjön Magyarország déli határára – jelentette be a prágai kabinet hétfői ülését követően Martin Stropnický védelmi miniszter.

– Mi nemcsak beszélünk a külső schengeni határok megvédésének fontosságáról, mint számos nyugati politikus, hanem cselekszünk is, miután magyar partnerünk katonákat és technikai eszközöket kért tőlünk – tette hozzá Stropnický. Martin Ayrer kormányszóvivő szerint kétoldali egyezségről lehet szó, mert az uniós belügyminiszterek csütörtöki, luxemburgi tanácskozásán Magyarország határvédelmének megsegítése nem szerepel a napirenden. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy ez a kérdés mégis szóba kerülhet.

Milan Chovanec belügyminiszter arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a cseh kormánytól felhatalmazást kapott, amely alapján ellenezni fogja azokat a törekvéseket, amelyek a menekültek rendszeres befogadásával kapcsolatos állandó mechanizmus jóváhagyását kívánják keresztülvinni.

– Ebben a kérdésben az indítványozóknak remélhetően nem sikerül megszerezniük a határozat elfogadásához szükséges minősített többséget, mint nemrég, mert a visegrádi országokon kívül a balti államok, továbbá Románia és Finnország illetékesei is azt hangoztatják, hogy csak olyan döntést fogadnak el, amely konszenzussal születik meg – szögezte le a belügyi tárca vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.