Dzsumah al-Dosszari öt évet ült Guantánamón, ahol – mint a The Washington Postnak elmondta –, élő halottként jártkelt. Súlyos depresszióba esett, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Amikor 2007-ben „áthelyezték” Szaúd-Arábiába (hivatalosan az Egyesült Államok nem engedte el), mintha a paradicsomban családjával egy egész hetet töltött együtt. Majd hathetes programba kezdett, ahol vallástudósok magyarázták meg neki és társainak, milyen is a valódi iszlám. A kurzus után egy medencével, röplabdapályával, videojátékokkal ellátott házba költöztek, ahol a vallási oktatás mellett, pszichológiai kezelést is kaptak.

A program célja, hogy ebben a házban felelős közösséget is építsenek. Így bár olykor elhagyhatják a házat, hogy találkozzanak a családjukkal, senki sem kockáztatja, hogy nem jön vissza, hiszen „mit fognak szólni a többek?” Akik elvégzik a programot, munkát, házat, autót kapnak, sőt havi fizetséget is utal nekik a szaúdi állam, amely hozzájárul az olykor 20 ezer dollárra is rúgó esküvő költségeihez, sőt, feleséget is segít keresni. Persze több évig követik az egyén fejlődését. Bár a szaúdiak féltve őrzik az adataikat, állítólag „csak” 10-20 százalék visszaesővel lehet számolni.

A szaúdi program több tételen nyugszik. Egyrészt: az iszlamisták valójában nem értik, ismerik az iszlámot, ezért az átképzés első felében rávezetik őket, hogy „ne csak egy versszakot, hanem az egész fejezetet olvassák el a Koránból” – ahogy azt az egyik szaúdi megfogalmazta. A csoportnyomás szintén fontos – hiszen Európában is sokszor azért csatlakoznak a fiatalok a szélsőségesekhez, mert a dzsihádról beszélni menő. A szaúdi program keretében a szélsőségeseket minél előbb egyesítik családjukkal, saját közösségükkel, hogy meg akarjanak felelni nekik. Sokszor anyagi okokra vezethető vissza az iszlamizmus: a felmérések szerint a legtöbb szélsőséges a húszas éveiben jár, alsóbb, vagy középosztálybeli családból származik. A programban részvevők negyede már követett el valamilyen, általában kábítószerhez kapcsolható bűncselekményt. Nekik a karrier-tanácsadás, a munkalehetőség is kitörést jelent.

A cél elsősorban nem a gondolkodás, hanem a viselkedés megváltoztatása: a részvevőnek lehetnek radikális gondolatai, de ne folyamodjon erőszakhoz. A szaúdi reintegráció lényege, hogy a dzsihadisták áldozatnak, nem bűnözőknek tartja – ezt persze nehéz lenne máshol alapelvként elfogadtatni. S a szaúdi példa több más integrációs programot is megihletett, ebben a formában nem alkalmazható mindenhol. Arról nem is szólva, mekkora költségekkel jár egy élet „újraindítása”.