Számon kérik a prefektust a himnuszperben való fellépéséért a romániai magyar pártok

Mintegy 1500 ember fordult beadvánnyal a Kovászna megyei prefektushoz, akitől azt kérik számon, hogy miért fellebbezett a magyar himnusz eléneklése miatt kirótt bírság megsemmisítésére irányuló perben.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetei közösen tartottak sajtótájékoztatót kedden abból az alkalomból, hogy iktatták a prefektúrán a beadványokat.

A prefektus ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot rótt ki az MPP-re, mert a párt által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen a résztvevők elénekelték a magyar himnuszt. A bírságolás jegyzőkönyvét a bíróság alapfokon érvénytelenítette, de a prefektus fellebbezett a döntés ellen.

A Sebastian Cucu prefektusnak címzett beadványokat tiltakozásképpen iktatták a hivatalnál, és 30 napon belül választ várnak ezekre. A három magyar párt egy hónappal korábban jelentette be ezt az akciót, akkor azt a célt tűzték ki, hogy ezer beadványt iktassanak a kormánybiztosi hivatalnál.

Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta: arra a kérdésre várnak választ a prefektustól, hogy miért üldözi a magyar himnuszt. "Nem lenne szabad, hogy nemzeti szimbólumaink használatáért ilyen módon járjanak el velünk szemben, de vállaljuk a harcot, közösen" - mondta az MPP megyei elnöke, akit az RMDSZ háromszéki szervezete által kiadott közlemény idézett. Az MPP megyei elnöke emlékeztetett, hogy a himnuszperben a következő tárgyalást szeptember 15-ére tűzték ki.

"Ha egymásnak feszülünk nemzeti ügyekben, akkor a magyarságnak nincs nagy jövője Erdélyben" - fogalmazott Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője arra utalva, hogy a himnuszperben mindhárom párt egységes álláspontot képvisel.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke közölte, hogy a beadványok magyar nyelven íródtak, az elsőt már június 24-én iktatták, de még nem kaptak választ rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.