Szakad a Magyar Koalíció Pártja?

Bugár Béla, valamint a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakciójából ugyancsak kilépett két képviselőtársa megszakította a tárgyalásokat a szlovákiai magyar politikai tömörülés vezetőivel.

Csáky Pál mást mond a tárgyalásokon, és mást a nyilvánosságnak neg a sajtónak. Bárki is irányítja őt, nem tudjuk továbbiakban komoly tárgyalópartnerként elfogadni  – jelentették be, majd hozzátették, hogy az európai parlamenti választásokig nem nyilatkoznak további terveikről.

Csáky Pál szerint viszont Bugár Béla az, aki csaknem minden egyezkedésen más álláspontot képvisel - Elődöm ideges és következetlen viselkedése nagyban nehezíti a megegyezést, mely az MKP vezetésének továbbra is érdeke – tette hozzá a pártelnök.

Több szlovákiai politológus szerint aligha kerülhető el a pártszakadás, amely akár oda is vezethet, hogy a jövő júniusi képviselőházi választásokat követően nem lesz parlamenti képviselete a szlovákiai magyarságnak.

Bugár Béla és két társa, előttük pedig Simon Zsolt, szakpolitikus Csáky Pál vezetési módszereit bírálta, s áprilisban ezért távoztak a parlamenti frakcióból. Magatartásukkal és követeléseikkel az MKP Országos Testületének június 13-ra összehívott rendkívüli tanácskozásán kívánnak foglalkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.