Szabadulna a kényszerkaranténba zárt nővér

Tiltakozik az elzárása ellen az a nővér, akit a Maine-i hatóságok arra köteleztek, hogy maradjon otthonában. Az egészségügyi dolgozó Sierra Leonéban ápolt ebolás betegeket. Barack Obama szerint is elfogadhatatlan a kényszerkarantén az amerikai hősökkel szemben.
Az otthonában elzárt ápolónő szerdán kamerák előtt közölte, hogy nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy megsértsék a jogait, arra hivatkozva, hogy veszélyt jelent az amerikai lakosságra. A nővért korábban kétszer tesztelték ebolára, de mindkét alkalommal negatív lett az eredmény, és a kór tünetei sem jelentkeztek nála.

Ennek ellenére Maine kormányzója, Paul LePage közölte, hogy az ápolónőt november 10-ig tartják elszigetelve a lakosságtól. A politikus nyilatkozatában hozzátette, tisztelik az egyén jogait, de tekintettel kell lenni az amerikai államban lakó 1,3 millió lakosra, és azokra is, akik ide látogatnak.

BBC arról tájékoztat, hogy az amerikai elnök a héten kétszer is elítélte a karantén alkalmazását, amely szerinte a politikai félelmen alapszik, nem pedig a tudományon. Barack Obama dicsérte az amerikai egészségügyi dolgozók munkáját és elmondta, a kényszerkarantén elfogadhatatlan az amerikai hősökkel szemben, akiket tisztelettel és méltósággal kell kezelni.

Nyugat-Afrikában eddig ötezer embert ölt meg a február óta terjedő vírus. Csütörtökön az amerikai ENSZ nagykövet, Samantha Power  brüsszeli találkozóján várhatóan erősebb nemzetközi fellépésre szólítja fel az Európai Uniót. Power nemrég ellátogatott Sierra Leonéba, Guineába és Libériába, hogy biztosítsa az Egyesült Államok támogatását az ebola elleni harcban. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.