Szabadságban halhat meg a 270 embert meggyilkoló terrorista

Szabadon engedték skóciai börtönéből csütörtökön azt a líbiai a férfit, akit az 1988-as Lockerbie-merényletben való részvétel miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek.

Csütörtök kora délután a várakozásoknak megfelelő döntést jelentett be sajtótájékoztatóján a skót igazságügyi miniszter, amikor méltányossági alapon hozzájárult Abdelbászet Ali al-Megrahi szabadon bocsátásához. Alig két órával később a fehér tréningruhát viselő, arcát a kamerák elől elrejtő, elgyötörtnek látszó beteg fel is szállt a Tripoliból küldött gépre, majd mindössze nyolcévi börtönnel a háta mögött búcsút mondott Skóciának.

Kenny MacAskill igazságügyi miniszter többször is hangsúlyozta, mennyire megérti a hozzátartozók ellenérzéseit, hiszen a líbiai titkosügynök maga semmilyen együttérzést nem tanúsított a skóciai Lockerbie falu felett 1988 karácsonya előtt négy nappal felrobbantott, Londonból New York-ba tartó Pan Am 103-as járat 259 utasával és a földön meghalt 11 áldozattal, illetve családjukkal szemben. Mielőtt a miniszter meghozta volna döntését, melyért egyedül vállalja a felelősséget, a magát következetesen ártatlannak valló Al-Megrahi visszavonta a skót bíróság előtt a 2001-ben kimondott, és legalább 27 évi elzárást maga után vonó ítélet elleni fellebbezési kérelmét.

Az igazságügyi miniszter nem nyúlt a Líbiával kötött fogolyátadási egyezmény lehetőségéhez. Biztonsági okokra hivatkozva kizárta azt a változatot is, hogy a megbánást soha nem tanúsító terrorista Skóciában élje le még hátralévő életét. MacAskill több alkalommal konzultált orvosokkal és nemrégiben személyesen találkozott Abdelbászet Ali al-Megrahival. Meggyőzödött arról, hogy a fogoly nem reagál a börtönben alkalmazott rákkezelési módszereke, és várhatóan a következő három hónapban elveszíti a harcot a gyilkos kórral szemben. A politikus kiemelte, hogy a skót igazságszolgáltatás ragaszkodik a vétkesek megbüntetéséhez, de a törvény ragaszkodik a könyörülethez is.

Az elmúlt napokban több befolyásos amerikai szenátor, köztük Edward Kennedy és John Kerry is felemelte szavát a 189 amerikai haláláért felelős líbiai merénylő kiszabadulása ellen. Hillary Clinton külügyminiszter már előre „súlyosan helytelennek” minősítette a skót döntést. Az ügy sokat árthat az Edinburgh és Washington közötti, de általában a brit-amerikai kapcsolatoknak is. Kenny MacAskill bejelentését a Fehér Ház nyomban „rendkívül sajnálatosnak”  nevezte. A brit médiában megszólaltatott amerikai családtagok „sértésnek és visszataszítónak” nevezték Al-Megrahi szabadulását.

Nagy-Britanniában, ahol szomorú hagyománya van a téves verdikteknek, csekélyebb felháborodás kísérte a szigetországban elkövetett legsúlyosabb terrorista merénylet egyetlen elítéltjével szemben gyakorolt kegyelmet.

"Csak a halál jelent megváltást számomra"

Kiszabadulása után napvilágot látott, ügyvédje által felolvasott nyilatkozatában Abdelbászet Ali al-Megrahi „gyalázatosnak” nevezte elítélését. A „szörnyű kálváriát” átélt líbiai beteg végre rokonszenvéről biztosította az áldozatok családtagjait, hozzátéve, „vigasztalhatatlannak” érezte magát a történtek miatt.

Al-Megrahi már úton volt hazafelé a Afriqiyah Airways Airbus típusú gépén, amikor “a legvilágosabb szavakkal el akarta mondani”, hogy soha nem követte el a merényletet. A férfi “borzalmas választás előtt állt”.

Vagy kész lett volna a börtönben meghalni, remélve, hogy utólag tisztázzák a nevét, vagy élete végéig a bűnös ítélet terhe alatt roskadozik. Al-Megrahi úgy érzi, csak a halál jelent megváltást számára az elhibázott ítélet alól.

Abdelbászet Ali Mohamed el-Megrahi líbiai terrorista a glasgowi repülőtéren
Abdelbászet Ali Mohamed el-MEGRAHI líbiai terrorista kiszáll egy rendõrségi furgonból a skóciai Glasgow repülõterén 2009. augusztus 20-án, miután az 57 éves férfit halálos betegsége miatt a skót hatóságok szabadon engedték. A lockerbie-i repülõgépes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.