Svájci bankszámlacsalásba keveredett egy europarlamenti képviselő

Csütörtök délután előállította, pénteken este pedig szabadlábra helyezte a svájci rendőrség Miloslav Ransdorf cseh europarlamenti képviselőt, akinek a nevén vezetett bankszámláról zürichi értesülések szerint három szlovák állampolgár az ő jelenlétében 350 millió eurót kívánt felmarkolni.

Judit Hödl, a svájci rendőrség szóvivője cseh újságírók kérésére csupán annyit árult el, hogy a banktisztviselő nem volt hajlandó kifizetni a kért összeget, mert észrevette, hogy a Ransdorf névre kiállított bankszámlán, illetve a megbízóként átnyújtott igazolványán nem egyeztek a születési adatok. Erre a négy férfi agresszívan viselkedett vele és munkatársaival szemben, ezért kihívták a rendőrséget.

Az euroképviselőt, valamint három társát, a szlovák állampolgárságú D.Attilát, H.Jurajt és G.Petert órákon keresztül hallgatták ki. Az utóbbiak idáig nem voltak a szlovák rendőrség látószögében, ezért valószínűleg amolyan balekként használta ki őket Miloslav Ransdorf - válaszolta megkeresésünkre Ivan Netík, a szlovák belügyminisztérium szóvivője. 

Érdeklődésünkre prágai kolléganője, Jana Macalíková arról tájékoztatott, hogy svájci kollégáikkal együtt nagy értékű gazdasági csalás ügyében nyomoznak, de arra nem volt hajlandó válaszolni, vajon ezekkel a bűncselekményekkel a cseh euroképviselőt gyanúsítják-e, s milyen kapcsolatban áll a három szlovákiai férfival. További kérdésünkre elmondta: a képviselő mentelmi joga Svájcban nem hatályos, mivel az ország nem tagja az uniónak. Tudomása szerint a nyomozati anyag rövidesen az illetékes svájci ügyész elé kerül.

Péntek éjjel Miloslav Ransdorf Twitteren annyit posztolt, hogy a hétvégére hazaérkezik, sajtótájékoztatót tart, ahol mindent tisztáz.

A cseh politika fenegyerekének tartott képviselő a Cseh-és Morvaországi Kommunista Párt (KSCM) jelöltjeként került Brüsszelbe. Három éve Prágában a zebrán elgázolt egy asszonyt, akivel végül peren kívüli egyezséget kötött. Egy további karambolját pénzbírsággal úszta meg.

Ugyancsak 2012-ben több millió koronás adósságai miatt végrehajtót küldtek prágai villájára, amely mégis a tulajdonában maradt, mert tartozásainak egy részét baráti külcsönökből, a továbbiakat pedig újabb banki hitelből törlesztette.

Tavaly Brüsszelben is botrányt okozott, miután cseh oknyomozó riporterek többször rejtett kamerával rögzítették, amint délelőtt aláírta a jelenléti ívet, s igy jogosult lett a 300 eurós napidíjra, holott azonnal távozott és azokban a napokban nem vett részt a tanácskozáson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.