Svájc kilép a schengeni övezetből?

Svájcnak ismét be kellene vezetnie a külföldről beutazók ellenőrzését, és esetleg ki kellene lépnie a schengeni egyezményből - hangoztatja az ország legerősebb politikai pártjának egyik vezetője.

A jobboldali Svájci Néppárt (SVP) nagyhatalmú alelnöke, Christoph Blocher a brit hírügynökségnek adott pénteki interjúban úgy vélte: hazája hibát követett el, amikor feladta a bevándorlási politika irányítását.

"Országunk közútjait eltorlaszolja a sok jármű, a vonatok túlzsúfoltak, a kultúránkat semmi sem védi" - hangoztatta a volt igazságügyi miniszter. Mint rámutatott, a népesség számához viszonyítva Svájcban nagyobb méretű a bevándorlás, mint bármelyik más országban. A hatóságok évente 80 ezer új letelepedni szándékozót regisztrálnak.

"Úgy véljük, hogy nem kell ragaszkodni a schengeni egyezményhez. Meg kell nézni, mi lehetséges, és ha úgy látjuk, hogy elértük a lehetőségeink határát, akkor kell hogy legyen elegendő bátorságunk a szerződés felmondásához. Dánia mint EU-tagállam nem léphet ki a schengeni egyezményből, Svájc viszont igen" - hangoztatta Blocher.

Svájcban parlamenti választások lesznek októberben, és a bevándorlástól érzett félelemre játszó SVP várhatóan növelni fogja szavazótáborát. Friss felmérések 30 százalékos szavazati arányt jósolnak a néppártnak, amely 2007-ben az érvényes voksok 29 százalékát szerezte meg. (hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.