Súlyosbodó harcok Jemenben

Egyre súlyosabb harcok folynak Jemenben az elnök és a távozását követelő felkelők között. Szaleh továbbra is ragaszkodik hatalmához, bár a külvilág a helyzet megoldásának kulcsát az elnök lemondásában látja.

Csak megsebesült a jemeni elnök a rezidenciáját ért pénteki támadásban. A polgárháború szélére sodródott arab ország ellenzéki televíziója korábban halálhírét adta Ali Abdullah Szalehnek. Vele együtt megsérült a házelnök és a kormányfő is, az elnökségi gárda négy tagja pedig életét vesztette – közölte a BBC. A harcok Szanaaban az elnök erői és a Szadik al-Ahmar vezette felkelők között folynak. A 31 éve hatalmon lévő elnök távozását követelő, január végén megindult tüntetések elleni harcokban eddig 350 fő vesztette életét. A harcok a múlt hét óta a fővárosban is erősödnek, ennek jele volt, hogy Szanaa északi részén aknatűz érte az elnöki rezidenciát, míg a déli részen al-Ahmar fivérének házát vették tűz alá az elnök erői.

Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) szerint mielőbb fel kell hagyni a feleknek a harcokkal. A szervezet főtitkára, Abdulattif al-Zayani elmondta: senkinek nincs haszna a pusztító konfliktusból – idézte a Reuters. Az elnöki csapatok tüze alá került az al-Ahmar kláánhoz tartozó Szuhail-TV székháza, válaszul pedig lángba borultak a nemzeti légitársaság irodái. A kormány a felkelőket vádolta a harcok kielesedésével és bevetette az elnök fia által vezetett speciális katonai erőket. Al-Ahram ugyanakkor tagadta, hogy köze lenne a rezidencia megtámadásához. Szerinte a kormány provokációjáról van szó, amellyel Szaleh igazolni akarja a katonai erők bevetésének jogosságát.

Szaleh eddig minden megállapodást elutasított, noha a GCC áprilisban egy olyan megállapodást kínált, amit az ellenzék is jóváhagyott. Eszerint az elnöknek távoznia kellett volna, ám mentesült volna a jogi felelősségre vonás alól. Az arab világ legszegényebb országának vezetője eleinte kész volt a "heteken belüli távozásra", az utolsó pillanatban azonban mégis megtagadta a szerződés aláírását. Ugyanez ismétlődött meg májusban is. (A hónap végén több ország – köztük az Egyesült Államok – diplomatái elhagyták Jement.)

Pénteken ezrek jelentek meg azon a temetésen, amelyen azt az ötven áldozatot búcsúztatták, akik egy korábbi, tüntetéssé duzzadt temetésen egy korábban megölt ellenzékit kísértek utolsó útjára.

A polgárháború egyre valószínűbbnek tűnik az országban, ahol az al-Kaida jelenléte is erős. A múlt héten a terrorista csoport többb száz harcosa birtokába vette a déli partvidéken lévő Zinjibar városát, tűzharcba keveredve a kormányerőkkel.

Katona figyeli az elnök távozását követelő tüntetést Szanaaban
An army soldier keeps watch over a rally to demand the ouster of Yemen's President Ali Abdullah Saleh in Sanaa June 3, 2011. REUTERS/Ammar Awad (YEMEN - Tags: POLITICS CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.