Súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezére

Abu Bakr al-Bagdadi egy március 18-i támadásban szenvedett életveszélyes sérüléseket. Nem halt meg, de  elveszítette az ellenőrzést a szunnita szélsőséges szervezet napi irányítása felett.

A Guardian egy nyugati diplomatára és egy iraki kormányzati tanácsadóra hivatkozva ír a Ninive tartományban, al-Badzs mellett végrehajtott támadásról. A diplomata a brit lapnak azt mondta, a koalíciós erők egy három autóból álló konvojra csaptak le. Támadásukban három ember meghalt. Akkor még nem tudták, Bagdadi is a konvojban utazott-e. Ezt a tanácsadó, Hisám al-Hasimi erősítette meg.

Bagdadi tavaly, amikor az Iszlám Állam kalifátust kiáltott ki Szíria és Irak elfoglalt területein
Bagdadi tavaly, amikor az Iszlám Állam kalifátust kiáltott ki Szíria és Irak elfoglalt területein
Social Media Website via Reuters TV / Reuters

Bagdadi a támadásban életveszélyesen megsérült, és bár azóta javult az állapota, nem tudta visszavenni a szunnita szélsőséges szervezet napi szintű irányítását. A brit lap azt írja, a támadás után az IS vezetősége válságtanácskozást tartott, mivel többen biztosak voltak benne, hogy Bagdadi meg fog halni és új vezetőre lesz szükségük.

A szamarrai születési IS-vezérről egy ideje tudni lehetett, hogy a Moszultól 320 kilométerre fekvő al-Bádzs környékén tartózkodik. Mint a Guardian írja, azért választotta ezt a területet, mert az amerikaiak már az iraki háború idején sem tudták stabilan megszállni.

Az utóbbi időben kifejezetten hatékonyak az Iszlám Állam elleni koalíció légicsapásai a szélsőséges szunnita szervezet vezetőit célzó légicsapások. A közelmúltban likvidálták Bagdadi helyettesét és a terrorszervezet iraki katonai akcióiért felelős parancsnokát is. Az iraki hadsereg a síita milíciákkal összehangolva március végén visszafoglalta az Iszlám Állam által tavaly júniusban elfoglalt Tikritet, valamint további 7000 négyzetkilométernyi területet, Észak-Irakban pedig az önállóan támadó kurdok már mintegy 20 ezer négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza, Irak egyik nagyvárosa, az északi régió legnagyobb városa, Moszul lehet a következő célpont.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.