Süllyed az épülő bukaresti metró

Egy új metróvonal építőtelepének szomszédságában omlásveszély miatt negyven embert kilakoltattak, öt lakóépületben pedig leállították a villamosenergia- és gázszolgáltatást szombaton Bukarestben, miután több mint húszméteres szakaszon megsüppedt a talaj.

Az Eroilor és Eroii Sanitari sugárutak kereszteződésében, a román elnöki palota közelében a meglévő mellett egy újabb metróvonalat építenek. Emellett a többszintes kereszteződés metróállomásait is építik. Szombaton az építőtelep mellett az aszfalt több száz négyzetméternyi felületen megereszkedett. Hosszú repedések jelentek meg rajta, ezért a beomlás veszélyétől tartva a hatóságok leállították mindkét sugárúton a közlekedést, a forgalmat elterelték. Két házat kiürítettek, további ötben pedig leállították a közműszolgáltatást, egy veszélyesen megdőlt fát pedig kivágtak, hogy ne dőljön a vezetékekre.

A katasztrófavédelem szakemberei és az építészek a helyszínen vizsgálódnak. Bukarest főpolgármestere vasárnapra válságstábot hívott össze, hogy megoldást keressenek a problémára.

Romániában szeptemberben egy tavaly felavatott autópálya-szakaszt kellett lezárni és kétszáz méteres távon teljesen elbontani, mivel az aszfalton az alapozás megcsúszása miatt repedések jelentek meg, és a statikai problémák a közlekedés biztonságát veszélyeztették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.