Választás Szlovákiában: Strasbourghoz fordulnak a letiltott magyarok

Kettős állampolgárságuk miatt Révkomáromban szombat délelőtt nem engedték szavazni Boldoghy Olivér színművészt és vállalkozót, valamint Fehér István gimnáziumi tanárt sem a szlovákiai parlamenti választásokon.

A helyi választási bizottság vezetője mindkettejük előtt azzal érvelt, hogy miután a magyar felvétele miatt megvonták tőlük a szlovák állampolgárságot, nem vették fel őket a választók jegyzékre, ezért a hatályos törvény alapján nem voksolhatnak. - Emiatt panasszal élhetnek az illetékes városi bíróságon, amely négy órán belül, vagyis ma kora délutánig köteles elbírálni a beadványukat – közölte velük.

Boldoghy Olivér (balra) személyi igazolványával. Felesége és lánya rendben szavazhatott
Révkomárom, 2012. március 10. Boldoghy Olivér színész (b) személyi igazolványát tartja kezében az előre hozott parlamenti választásokon a 26. számú szavazókörben Révkomáromban. Boldoghy Olivér felesége és lánya akadálytalanul szavazhatott, a férfivel viszont szlovák személyi igazolványának átadása után közölték, hogy nincs benne a választói jegyzékben, ezért nem adhatja le szavazatát. Boldoghy korábban bejelentette, hogy felvette a magyar állampolgárságot és ezért a hatóságok szerint elvesztette szlovák állampolgárságát. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Megjelent a helyszínen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is, aki a jelenlévő újságíróknak elmondta, hogy a szlovák állampolgárság és a szavazójog megvonása miatt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. Véleménye szerint a szlovák hatóságok legalább hat pontban sértették meg a  nemzetközi emberi jogi egyezményeket.

A pozsonyi belügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint eddig huszonöt szlovákiai polgár jelentette be, hogy tavaly kérte és már megkapta a magyar állampolgárságot. Emiatt megvonták tőlük a szlovákot, holott mindannyian kijelentették: az európai értékrendnek megfelelően kettős állampolgárként kívánnak élni a szülőföldjükön. Heten közülük a strasbourgi testülethez fordultak. Köztük a századik születésnepjára készülő, rimaszombati Tamás Ilona, akinek az ügyét – életkorára való tekintettel – gyorsított eljárásban fogják tárgyalni, amelynek a végén belátható időn belül precedensértékű ítélet születhet – közölte Lomnici Zoltán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.