Strasbourghoz fordul az ellenzék Timosenko jelölhetőségéért

"Itthon kimerültek a jogorvoslati lehetőségeink, de nemzetközi szinten még maradtak" - közölte Ruszlan Knyazevics, az ellenzéki párt állandó képviselője a központi választási bizottságban (CVK).

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért az Egyesült Ellenzék Batykivscsina, hogy jelöltethesse Julija Timosenko exkormányfőt és Jurij Lucenko volt belügyminisztert az őszi ukrajnai parlamenti választásokon - jelentette a Hirado.hu hírportál a távirati iroda alapján.

Szerdán hozott döntésével az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság - mint az ügyben megkereshető legfelső jogi fórum Ukrajnában - véglegesen elutasította a két bebörtönzött politikai vezető jelölhetőségét az október végi választásokon. Knyazevics a jogi döntés indoklásában furcsállotta, hogy a bírói testület nemcsak jogi, hanem politikai érvet is felhozott, amikor kijelentette: ellenzéki képviselők részvételével fogadta el a parlament a választásokról szóló törvényt, amely ellen egyebek mellett a párt beadványában panaszt emelt.

Másfél hónapja a strasbourgi bíróság Jurij Lucenko javára döntött az ukrán állammal szemben: törvénytelennek nyilvánította az exminiszter letartóztatását és őrizetben tartását, és 15 ezer euró kártérítést ítélt meg neki az elszenvedett lelki sérelmekért.

Julija Timosenko
Julia Timosenko exkormányfő az ítélet után lányával, Jevgenyijával. Összefonódó üzleti és politikai érdek?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.