Stoiber: Magyarország nehéz partner, a maga útján jár

Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök szerint Európa az eddigi legnagyobb válságát éli meg a menekültek miatt, és ennek a kihívásnak csak együtt, közösen lehet megfelelni.

Bajoroszág volt kormányfője szerdán az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Mert a világ változik című könyvének bemutatója után tartott pódiumbeszélgetésen azt mondta: a kelet-európai országoknak ugyan más a hozzáállásuk a menekültkérdéshez, mint nyugat-európai partnereiknek, de nem engedhető meg, hogy ez törést okozzon az Európai Unióban.

A továbbiakban a migrációról szólva úgy fogalmazott: Magyarország "nehéz partner, a maga útján jár", ezért "nem lehet úgy megszelídíteni, hogy diktálnak neki - ehelyett meg kell győzni".

Törökországot Edmund Stoiber nagyon fontos partnernek nevezte, Ankara nélkül a helyzetet nem lehet megoldani, szükség van rá, akkor is, ha a megegyezés nehéz és sokáig tart - jelentette ki. Azt mondta: a menekültek, bárhonnan jönnek is, biztonságos életet keresnek, Európa pedig reménysugár nekik, mert otthon már nem a szomszédjukhoz viszonyítják magukat, hanem azokhoz, akiknek láthatóan jobb soruk van Európában.

Magyarországról azt mondta, 1989-ben hihetetlenül bátor volt, a német újraegyesítés Magyarországról indult, amit nem szabad elfelejteni. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke a déli határon épült kerítésről azt mondta, a kerítés nem szép dolog a korábban nyitott és szabad határon, de fontos tudatosítani, hogy ez csak szükségmegoldás, óvintézkedés. Hozzátette, a kerítésen vannak kapuk, amelyeken legálisan be lehet lépni, és menedékkérelmeket benyújtani, így van ez Magyarországon is.

Hangsúlyozta, Magyarország most ugyanazokat az értékeket védi, mint amelyekért 1989-ben kiállt az NDK-s menekültek előtti határnyitáskor, vagyis a biztonságot, a jogot és a szabadságot.

Balog Zoltán azt mondta, az ENSZ becslései szerint a következő években akár 35 millió ember érkezhet Európába szerte a világból, és ezzel a kontinens nem tud egyedül megbirkózni, nemzetközi megoldásra van szükség. De ha ez lassan jön létre vagy elmarad, akkor átmenetileg nemzeti megoldások kellenek. Magyarország is erre kényszerült a biztonsága érdekében - fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországon a politikusok - és benyomása szerint az emberek többsége - nem akarnak olyan viszonyokat, mint amilyenek például Franciaországban, Párizs egyes külvárosaiban kialakultak, ahol úgy tűnik, megbukik a multikulturalizmus, és ezért megoldhatatlan problémákkal szembesülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.